Oldalak

2014. május 6., kedd

Az örökifjú

OTP7 Scale, Lolobel, meg Katie társaságában, 1. nap, avagy egy hetes fluff-kúra angstsziklákkal, és némi BBC Sherlock kivonattal, valamint pár zseniális emberrel, akiket húdenagyon.♥♥♥
Holmescest angst-(szabályos-el-sem-hiszem-bontsunk-pezsgőt-majd-sírjunk-inkább)-drabble-csokor, Mycroft főszereplésével az érthetőség határán, sok-sok időbeli ugrással.
Kaptam címet Scaletől: Az örökifjú
Meg kulcsszavakat Lolobeltől: királykék/papírhajó/balsejtelem


//Scale története már megtalálható itt, kukkantsátok meg, mert egyszerűen f a n t a s z t i k u s, és szívtépő. *reklám vége*//
-------------------------------


Mycroft unottan a maga előtt lecsurgó szemcséket figyeli az apró barázdákkal teli homokórában.

Az
első csepp egy gyerekkori délutánt jelképez.
~ Az eső nagy cseppekben esett, Sherlock és ő pedig a pocsolyákhoz guggoltak, nevetve, majd a reggeli újság gyűrődött lapjaiból papírhajót hajtogattak, és a vízre helyezték őket. Versenyt rendeztek, és nem érdekelte őket, amikor az egyikük véletlenül letérdelt, és sáros lett az azelőtti nap keményre vasalt nadrágja. Jókedvűek voltak, fiatalok, és olyankor mindig minden olyan messzinek tűnt, elmenekültek egy fantáziabéli tóra, és a nyugalom esőillatú tükrén ringatóztak hosszú órákon át. Majd visszatértek; a balsejtelem hullámai csaptak fel a fejük fölött, megfojtották őket, értelmetlen precizitással, a remény fegyverével, két apró lövés a vállukba, ők pedig szenvedtek, de sosem haltak bele eléggé.~

A
másodikcseppegyfelnőttkoritalálkozástjelképez.
~ Komor vasárnap volt, Mycroft a kanapéján ült újságot olvasva. Sercenve lapozott, majd unottan a látogatójára pillantott, aki egy ideig méregette, majd a tökéletes, aranyra festett gyümölcskosárból elvett egy almát, és beleharapott. Tudta, hogy a cikkek nagy része róla szól, és azzal is tisztában volt, hogy pár másodperccel ezelőtt Mycroft még gyászolta; a bátyja tudta, hogy a felhajtás hamis, de gyászolta. Nem a hús-vér testét, amely most ott állt előtte minden egyes részletével együtt, épen, hanem a lelkét. A zuhanás után a betonra szóródott szét a maradék embersége, és ezzel mindketten tisztában voltak.
Az állandósult csöndet azonban nem szakították meg.~

A
harmadikcseppegyfelnőttkoridélutántjelképez.
~ Sherlock a szélben áll, a levegő gyermekiesen repteti a kabátját a teste körül. A karját megadóan széttárja, pontosan úgy, mintha leugrana egy épület tetejéről, úgy, mintha föladna mindent. Mycroft mélyen a türkizkék tekintetbe mered, belefagy a cirmozott íriszbe, amely semmit nem változott az évek alatt, csak egyre több apró törés jelent meg benne, amelyek egy-egy bukást ábrázoltak a tökéletes festményen. Próbál uralkodni a szavain; a hangja nem remeghet meg, de minden kicsúszik az irányítása alól. Sherlock hét éves kisfiúként könnyharmatos arccal figyeli, Mycroft pedig megrázza a fejét, és tudja, biztos benne, hogy ezúttal nem fog minden a régi maradni.~

A
negyedikcseppegygyerekkoritalálkozástjelképez.
~Mycroft egyetemista, nagyképű, és mindig galambszürke öltönyt hord királykék nyakkendővel.  Havonta egyszer látogat haza, a hideg hangulat pedig gúzsba köti, és nem engedi Sherlock közelébe, aki csak csendesen figyeli, és álarcot visel, akárcsak a bátyja. Mészszobrokként ülnek az asztal két oldalán, és egymás tekintetét keresik, bár nem akarnak túllátni rajta; nem akarnak többet felfogni belőle, mint a színt, amely kavarogva veszi körbe a pupillát. Az érzelmek, amelyek a szembogarak mélyén rejtőznek, most túl veszélyesnek tűnnek, és utórengésük kártyavárként döntené össze a lassan felállított látszatot.
Mycroft minden hétvége elteltével kilép az ajtón, az esernyőjével koppant egyet, és minden marad a régi.~

Az
ötödikcseppegyvéglegeskatasztófátjelképez.
~Balsejtelmű viharfelhők váltják föl a délelőtti könnyeden lebegő pihéket; Mycroft borúsan az ablakhoz lép. A szürkésfehér égboltra fogja, hogy hunyorog. Nem akar arra gondolni, hogy Sherlock ezt soha többé nem fogja látni; becsukott szemhéján keresztül nem sejlik át majd a vakító fény, csak a sötétség, és a démonok, égő szemű szörnyek között vergődik majd, mikor már nem lesz tovább. A koporsóban pedig egy hét éves kisfiú fekszik majd a fehér liliomok illatozó virágágyán, sápadt bőrét zúzódások, és sebek borítják el, halálának biztos okát feltüntetve. A tömeg székcsikorgás közepette tiszteletet adóan föláll majd, de belül mind Mycroftot fogják hibáztatni, amiért hagyta.~

Lepörög mindegyik apró homokszemcse, az óra kattan. Éjfél.
Az ajtó nyikorogva kinyílik, a holdfény opálos sóhaja megvilágít egy falfehér kisfiút, aki Mycrofthoz lép, majd rekedt hangon súg valamit a fülébe.
- Hagytad- búgja megvetően, majd a bátyjába karol, és együtt lépnek át a vastagon porral lepett küszöbön, hogy soha semmi ne maradjon a régi.

4 megjegyzés:

  1. Drága Szocsi!

    Én komolyan nem tudom mit mondjak neked? Elképesztően szép és fájdalmas novellát írtál, amitől úgy éreztem magam, hogy eléd állnék, és megkérdezném: "Mégis miért akarod Hannibál módjára megcsonkítani a lelkemet?"

    Ettől eltekintve nagyon jól esett elolvasni, egészen messzemenőkig elrepítettél, az időbéli ugrások miatt pedig csak még inkább tetszett. A sok fluff és általános fic között üde színfolt olykor egy ilyen fájdalmas írás elolvasása.

    Fantasztikus volt, egészen páratlanul tudsz írni! :)

    Köszönöm, hogy olvashattam!

    Puszi,
    Scale

    VálaszTörlés
  2. Ugye tudod, hogy mennyire kedves vagy?
    És aranyos.
    És satöbbi, de úgyis tudod.
    És ugye tudod, hogy hosszú barokk körmondatokban foglak zaklatni az emaileden keresztül, mert megemlítetted Hannibál bácsit?
    És, hogy mennyire imádlak.
    És, hogy ez mennyire jól esett.
    És ugye tudod, hogy mennyire nincs igazad?
    És, hogy itt örülök-virulok.
    És egy kicsit pityergek is talán.
    És ugye tudod, hogy mennyire rohadtul kedves vagy még mindig?
    És még egyszer.
    És még egyszer.
    És, hogy mennyire köszönöm.♡♡♡♡♡♡♡
    [sok szívecskét is kapsz, látod???]

    VálaszTörlés
  3. hát neked muszáj darabokra cincálni a lelkem már reggelről? (nem érdekel, nálam a d.u 2 óra, az reggel). úgy magamhoz tudnálak most szorítani, hogy megfojtanálak, de akkor meg ki írna ilyen fantasztikusan csodás ficceket?! a szerkesztés csodás, a mondatok csodásak, minden csodás. belehaltam. köszönöm <3

    VálaszTörlés
  4. A délután 2 az hajnal, nem?:D
    Te vagy a csodás, de még mennyire.<3
    [úgy értem, hogy ez kicsit nagyon sokat jelent ebben a pillanatban, mert khm, és nagyon-nagyon köszönöm:'3] *megölel, hogy fojts meg, csak egy kicsit*

    VálaszTörlés

Írj bármit, bárhogyan, én már egy "tetszett"-től is virtuális hobbitöleléseket küldök feléd, és szivárványhányásommal élve temetlek el (nem jársz jól). Viszont ha nem írsz, akkor előbújik Smaug-énem (értsd: fölnyársalva egy macikás villára szénné égetlek, és tejbepapit főzök belőled, majd a többi bloggerinával együtt /akikhez szintén nem kommenteltél/, megeszünk téged vacsorára dr. Lecter társaságában (még inkább nem jársz jól). Úgyhogy én a helyedben írnék (ez... ez ugye nem számít zsarolásnak? ez csak egy kedves baráti ajánlás)