Pár /sok/ órával ezelőtt itt ültem még /már?/ pizsamában, post-punk zenékkel és brownie-val karöltve, és eszembe jutott, hogy illene egy ilyen új év van, tűnjön úgy, mintha lenne friss, éljen! típusú bejegyzést csinálnom, szóval most itt van. A vágás alatt némi unalmas statisztika, Oscar-beszéd szintű imádathalom, bocsánatkérések, tervek, fogadalmak, és a legfontosabb a legvégén: kérdések nektek, hogy fejlődni tudjak.
MI TÖRTÉNT 2014-BEN?
~ A blog életében
logikusan az volt a legjelentősebb, hogy megszületett.
Március 4-én került fel az első bejegyzés /ami rém rossz. nehogy vissza merj
görgetni. n e h o g y. m e g g y i l k o l l a k./, azóta kisebb-nagyobb
döccenésekkel látogatható.
~ Eddig négy fandomból olvasható
összesen 19 bejegyzés {ami rémkevés, és rémrossz, veszettül szégyellem magam}/4
bejegyzés az idő folyamán törlésre került minőség-, illetve témabeli okok miatt/:
·
A
legkevesebb példányt az In the Flesh
sereg/nek csúfolt valamije/ tudja felmutatni: összesen egy szörnyű hurt/comfort
született a fandomból, a Cím, erre viszont elég pozitív volt a visszajelzés.
·
Júniusban
kezdtem el Supernatural történeteket
írni, amit egy darabig rémesen elhanyagoltam, arányaiban viszont Dean és
Castiel kapcsolata ihlet meg a leginkább, (bár pontosan azóta történtek óriási
kihagyások a blogon, hogy csúful beléjük szerettem). Fun fact, hogy ők voltak az
első slash páros, akit shippeltem. A legtöbb kommentet amúgy a lightning could strike kapta, ami óriási
meglepetés volt számomra, egyébként pedig ez a novella a legjobb a
komment/megjelenítés arányban: minden második ember írt valami kedves
megjegyzést olvasás után.
·
Az
NBC Hannibal háza tájáról összesen
négy történet készült el. Ezek közül (rohadt nagy meglepetésemre) az Óda Hanciról
volt a legnépszerűbb: ez kapta a legtöbb megjelenítést, és kommentet is a
fandomból, a legfurcsábban mégis az érint, hogy a pihent versecske a megjegyzések tekintetében a
blogon föllelhető bármelyik történetet übereli.
·
A
legtöbb fic a BBC Sherlockból
olvasható, hét csapnivaló szörnyűségen lehetett átrágni magatokat. Kommentek,
és kattintások számából is az I don’t wanna lose controlt szerettétek a legjobban, máig is ez az egyetlen
történet, amit elfogadhatónak gondolom a fandomból, erről biztosít, hogy ennek a bejegyzésnek van a legtöbb oldalmegjelenítése is úgy alles zusammen.
·
Ezen
kívül (amit számításba se kéne vennem, de én megteszem) három darab díjas masterpost volt olvasható, amikben
gátlástalanul magamról beszéltem. A „legnépszerűbbnek” az
önsajnáltatós-szép-képes Award No.2 és 3
tűnt, amit még linkelni sem merek.
~ Teljes dizájnváltás
kétszer történt: a blog a most is látható sablonnal kezdett, majd áttért egy
sötétebb, margarétákkal díszített témára, végül visszatért a jelenlegire, mert
sokkal átláthatóbbnak, letisztultabbnak, és szebbnek gondoltam ezt a kódot.
~ És itt vagytok ti: 33 gyönyörűség követi jelenleg a Cup of Tea Fic-et,
nap, mint nap megsiratgat 118 megjegyzés, az oldalmegjelenítések száma pedig
már túlhaladta a tizenkétezret. Amikor belefogtam ebbe az egészbe, elképzelhetetlennek
tűnt az a szeretet, amit tőletek kapok, és, hogy valakit tényleg érdekelni
fognak a lepötyögött soraim. A visszajelzések pedig újra meg újra meglepnek, inspirálnak,
és rengeteget jelentenek, legszívesebben minden szavatokat kinyomtatnám, és
mosolyogva kihelyezném a falamra. A lényeg, hogy hihetetlenül csodálatosak
vagytok, és túl sok dolog van, amit nektek köszönhetek, és nem tudom elégszer kifejezni, úgyhogy. *nagyöleléés*
MI FOG TÖRTÉNNI 2015-BEN?
~ First by first, továbbra is elérhető maradok azokon a közösségi oldalakon, amiket jelenleg
használok, így, ha szerencsétek van, (és ha nem próbálok újra eltűnni, és
antiszociális remeteéletet folytatni egy pohár banánturmix becses feleségeként)
elérhettek természetesen eme blogon, ask.fm-en, twitteren, tumblrön,
8tracks-en, és az általam leginkább megszeretgetett emailen is [ami változatlanul az elmepalota@gmail.com], ha valamit akartok
szerény személyemtől. *gátlástalan önreklám vége*
~ Ígérem, hogy nem fogok eltűnni három hónapra, meg ilyesmi, a január-februárom kissé húzós
lesz a felvételi miatt, de második félévben mindenképpen próbálok aktívabb
lenni. Szóval megfogadom, hogy legalább, és tényleg legalább, havonta
frissíteni fogok, de próbálok minél többet, távlati cél, hogy hetente érkezzen valami új, denoshát. Távlati.
~ Próbálom formálni a
stílusomat, jelenleg nem tudom, hogy merrefelé, vagy úgy egyáltalán micsoda,
de mindenképpen kissé le akarom venni az egészről a maradék modorosságot, mert
már engem idegesít a dolog.
~ Ezen túl nyáron fordításokkal akarlak ellepni benneteket,
mert remélhetőleg [léci-léci] fölvesznek kéttanra, én pedig gyakorolni kívánom
az angolt, addig is. Javaslatokat szívesen várok, bár nekem is elég sok ötletem
van.
~ Ezután történetek fandomokra bontva, amiket a
közeljövőben, és az évben tervezek írogatni:
·
A
közelben látszódik újabb fangirl-könnyeim serege a How to Get Away with Murder iránt, ami asdfgrhjk. Jelenleg egy rövid
kurva-költői songfic kereteződik a fejemben Connor életéről /meg Oliverről of
course/.
·
Remélhetőleg
sikerül megvalósítanom egy rém-angst kórházi In the Flesh AU (mini?) regényt, amelyben a rákkal küzdő Simon, és
az öngyilkosságot elkövetett Kieren egy kórterembe kerülnek (vagy valami.), valamint
kisebb szösszeneteket is akarok írni a zombikkal, mert változatlanul
lenyűgöznek.
·
Supernaturalból továbbra is túltengek, így a nagyon
közel van a publikáláshoz az impresszionista, Purgatóriumban játszódó Szívzene,
amiről mondanom sem kell, hogy kísérleti, meg a Memento Mori című (kis?)regény
első fejezete. Utóbbiban Dean és Castiel szomszédok, mindketten a múltjuk elől
menekülnek, és rohadtul szeretik egymást. És hurt/comfort, meg minden. Lehet,
hogy újrakezdem az egészet. Ezeken kívül kész van három oldal egy másik
miniminiminiregényből, amiben Castiel megőrül, Deannek pedig elege van, így
depresszív roadtripbe fognak.
·
True
Detective reakció-egypercesek hirtelen pillanatokban érkeznek esetleg, ezeket
kéretik nem komolyan venni.
·
A
Hannibal pedig fantasztikus, csak nagyon-nagyon kevésnek érzem magamat ahhoz,
hogy valamit hozzátegyek, ennek ellenére egy megtalált májusi vázlat okán
gondolkodóba ejtett egy szomorú kávéházi AU gondolata, amúgy is régen dolgoztam
velük.
·
A
BBC Sherlock kapcsán pedig be kell vallanom, nem hiszem, hogy lesz több dolog a
fandomban. Voltak terveim, volt kedvem, aztán ez egy idő után elillant, és
beleuntam, majd egyre inkább elfordultam az egésztől, leginkább Steven Moffat
nőgyűlölő, homofób, arrogáns hozzáállása miatt, de szerepe volt a csapnivaló
harmadik évadnak is a dologhoz. A megmaradt történetek fennmaradnak
természetesen, de nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy újra alkossak/olvassak
ilyesmit.
·
Jelenleg
olvasom a Good Omens-et, egyelőre teljesen beleestem az egészbe, ha a végén is
így állok vele, akkor remélhetőleg viszontlátjátok majd a drágákat a blogon is.
·
Amúgy
pedig, ha bármit szeretnétek olvasni, akkor comissiont szabad kérni, sőt.
MIT AKARTOK, HOGY TÖRTÉNJEN 2015-BEN?
Mivel nem tudom, vagy
akarom százszázalékosan szimpla statisztikákból megítélni azt, hogy mit
szeretnétek, a megkérdezésetek nélkül, én pedig mindenképpen fejlődni szeretnék,
így, ha gondoljátok, kitölthetitek az alább terpeszkedő kérdőívet, névvel-név
nélkül, hosszan-röviden, etc. Ezt a fajta kérdezősködést már egy ideje
tervezek, de nem voltam elég bátor hozzá, de most itt van, és tényleg nagyon
nagy segítség lenne. c:
1) Melyik a kedvenc történeted?
2) Melyik az a történet, ami legkevésbé fogott meg? [ne mondd, hogy semelyik, mert megeszlek.]
3) Milyen fandomokból szoktál olvasni azok közül, amik fellelhetőek a blogon, és azok közül, amelyek nem?
3) Milyen fandomokból szoktál olvasni azok közül, amik fellelhetőek a blogon, és azok közül, amelyek nem?
4) Honnan keveredtél ide, és mióta
vagy itt?
5) Mi az, ami tetszeni szokott a
ficeimben, valamint mi az, amit utálsz? (és ne mondd, hogy nincs ilyesmi, mert van.)
6) Mi az, ami tetszik magában a blogban, és mi az, amit utálsz?
7) Min kéne javítanom/változtatnom, és mi az, ami pont, hogy maradjon úgy, ahogy van?
8) Milyen típusú (angst, fluff, stb.)
történeteket olvasol a legszívesebben, és milyen hosszúságban?
9) A fenn felsorolt tervezett történetek
közül mely(ek) az(ok), ami(k) a legjobban érdekelné(nek) téged?
10) Egyéb dolog, kérdés, észrevétel,
bármi?
És továbbra is nagyon köszönök mindent,
hihetetlenül cukik vagytok, késős boldog karácsonyt mindannyiótoknak, és macskákban, meg teában gazdag új évet. *nagyölelééés#2*
Hát, én sem állom meg milyen cuki vagy. Gratulálok a 33 feliratkozóhoz, a sikeres történetekhez és egyebekhez. OuO Meg kell jegyeznem, hogy én is a kéttant akarom, úgyhogy hurrá, ha nem tudom a házim rádírok. (eheheh.)
VálaszTörlésTovábbra is imádom a képeket. Sajnos nem tudok az összes kérdésre válaszolni, mert én nem rég keveredtem ide és nem igazán olvastam még tőled, csak a designben és a bevezetőidet csodálom még. Meg felvételi. Érted. Második félévben felfalom a blogot. Veled együtt, amilyen édes pitypang vagy. <3
3) Milyen fandomokból szoktál olvasni azok közül, amik fellelhetőek a blogon, és azok közül, amelyek nem?
Régebben Supernatural, kilencedik évad okozta sebek nem gyógyulnak és az In the Flesh ficiket rimánkodva várom. Hát, én mostanában túlságosan is rá vagyok állva a Teen Wolfra, ezért csak azt mondom, hogy átkutatom a netet Teen Wolf ficik után. (ergh.)
4) Honnan keveredtél ide, és mióta vagy itt?
Jézus. Azt hiszem linkcseréből és egyből lenyűgözött a design.
5) Mi az, ami tetszeni szokott a ficeimben, valamint mi az, amit utálsz? (és ne mondd, hogy nincs ilyesmi, mert van.)
Ami tetszik nagyon-nagyon, amikor olyan szép barokk-körmondataid vannak, hogy csak lesek és irigykedve fújtatok a sarokban. A második részhez még nem olvastam tőled eleget. (ehehe.)
6) Mi az, ami tetszik magában a blogban, és mi az, amit utálsz?
Túlságosan szeretem a deisgnjeidet. Meg téged. Amit utálok az pedig, hogy én fluff-mániás gyilkos vagyok és mindig meg kell találnom a hangulatot ahhoz, hogy szép angstokat olvashassak. Sajnálom.
8) Milyen típusú (angst, fluff, stb.) történeteket olvasol a legszívesebben, és milyen hosszúságban?
Mondanom sem kell, hogy fluff minden mennyiségben, de a szép angstokért is élek-halok. Leginkább halok. #szarvicc
9) A fenn felsorolt tervezett történetek közül mely(ek) az(ok), ami(k) a legjobban érdekelné(nek) téged?
In the Flesh. Már látom a feelseket.
10) Egyéb dolog, kérdés, észrevétel, bármi?
Cukorbogyó vagy és ezer kalappal a felvételin. Legyenek cilinderes kalapok.
Koala, milyen édes vagy, és köszönömköszönöm, a gratulációdat, meg azt is, hogy kitöltötted, meg, hogy vagy, meg minden.<3
VálaszTörlés(faljuk fel egymást, meg a blogjainkat is, amúgy is a kannibalizmus egész menő dolog!)
Csak annyi, hogy valaki rátalált a blogra úgy, hogy Teen Wolf magyar fic, de ezt máig sem értem...
Oké, én pont az ellentét, mert szeretem, ha egy angst egyenként kihúzogatja a bordácskáimat, a fluffhoz viszont kell egy kevésbé pesszimista hangulat, ami elfogyott, vagy nem tudom.
Hah, amúgy jó hír, hogy épp most fejeztem be médiára a beadandómat, és az In the Flesh-ről írtam, és most jesszusannyiraannyiranagyonjajj, szóval hajnalba hajlóan írni fogok róluk, asszem.
És milyen tündérbogár vagy már, neked is sok sikert, bár gondolom olyan okos meg ügyes vagy, mint amilyen szép, és kedves, szóval biztos sikerülni fog, és ha én sem szúrom el, akkor írhatjuk együtt a házijainkat, yaay.
Eperfagyit a fejed búbjára, na.<3