lightning could strike
Destiel kísérleti angst, vérkönnyek, meg a drága, zavart dőltbetűfétisem.
Mert most van a Comic Con, és kaptunk részletet /tejóégtejóégtejóég én meghalok októberig/, és nekem csak most esett le, hogy ez az egész démonos dolog mennyire fájni fog fangirlködő szilánkokból összeragasztott szívecskémnek, no.
Oh, és az inspirációt [oké, inspiráció Broccolitól is van némi, aki egy szivárványszínű banánturmix, az, és írt egy baromi édes kommentet, amin szabályosan meghaltam vagy ötvenszer, és itt is köszönöm, és ha ez a fic nem lenne ennyire szörnyű, akkor küldeném is neki, de hát így szóval nem], a címet, meg az elején lévő idézetet is ebből a rohadtcsodáscsodás fanvideóból loptam el, amit most rögtön nézzetek meg akár a fic olvasása helyett is pls, aztán pedig próbáljátok azt mondani, hogy ezek ketten nem habarodtak bele egymásba betegesen. Naugyehogyugye.
Az óriási kihagyásért meg így is bocsánat, kicsit össze kellett szednem magam, az elmúlt majdnem hogy két hónapban pedig a kezeim közül kiadott öö... cuccukról nem beszélünk. Egyszerűen nem.
Amúgy pedig tényleg rémesen kísérleti lett, merthogy:
~ nem szoktam POV-ban írni
~ főleg nem Castiel POV-ban
~ főleg nem úgy, hogy Dean-nek szól.
~ főleg nem, hogy démon!Dean-nek szól.
Szóval szenvedjétek végig velem.
/van enyhítő rémesen imádnivaló zene, itt ni, mert Hans Zimmer egy földönkívüli, azért: ▲/
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}
lightning could strike;
/illuminált
felhők/
„love is
passion.
o b s e s s i o
n.
somebody you
can’t live
without."
illuminált felhők
csattannak szét a lelkeden, tudod?
és én nézem, és
figyelem, ahogy vért nyelsz, és lihegsz, de igazából csak meg akarsz ölni.
én foglak megölni,
dean.
a gerincednél
kezdeném, felhasítanám a húsod, darabokra tépném az izmaid, és nem éreznék
semmit, mert te nem az vagy, akit ismertem. élvezném, ahogy kihunyna a fény a
szemedben, ami mostmár nem olyan nyári napzöld, mint a fű az egyetlen
otthonodban, hanem zord, és sötét, és megviselt.
majd amikor a halott
nyakadba szívnék, és fulladoznék a tömény hullaszagban, egy pillanatig éreznék
valamit abból, amit te évekig kibírtál, de én egy percig sem…
az önutálatot, a hűséget,
a szeretetet, és nem csak valami vágyat, ami sosem létezett.
sosem létezett. mindketten tudtuk ezt, mégis tettettük, hogy ott van.
sosem létezett. mindketten tudtuk ezt, mégis tettettük, hogy ott van.
- Cas.
Mosolyogsz. A vigyorod végtelenül
gúnyos, egy pillanatig téged utállak érte.
- Hogy tetszik az új személyiségem?
Nevetsz. Egy kést rántasz elő a gyűrött bőrkabátod
alól, mindenütt vér borítja. Nem merek belegondolni, hogy kitől származik.
- Vagy jobban tetszett az a lojális
seggfej, aki követte az utasításaidat, mert azt hitte, hogy bízhat benned? Ha
tudnád…
Nem hátrálok, te pedig közelítesz, én csak
állok, és várok valami olyasmire, ami hitet tudna adni, apró pislákoló reményt,
amely aztán pár percen belül villódzva kihunyna, ahogy a kés beleváj
valamelyikünk húsába.
- Azt mondtad megmentesz.
A hangod ironikusan vékony, és sértődött
fejet erőltetsz magadra, majd rögtön undorítóan nevetsz a saját vicceden.
Te nem ő vagy.
Te egy szörnyeteg vagy.
közelítesz, és
vibráló haláltáncot lejtenek a lámpák, alkoholbűz áramlik belőled, meg
cigaretta, mint a bárban, ahol kettesben voltunk még évekkel ezelőtt, amikor
még remény volt, és nem végzet.
én pedig lenyelem a
kátrányt, és rekedten felköhögök, te jössz, a cipőd hangosan koppan a kőpadlón,
a homlokodat az enyémnek koccintod, végigvezeted az ajkad az arcomon vért köpve
rám, a szemed nem sikátorszín még, hát tényleg te vagy az.
hirtelen nem is
tudom, és megfogom az arcod, érzem, hogy azt akarod, hogy nyaljam le a vért a
szádról. megteszem; a keserű íz szűnni nem akaróan kísért, te megcsókolsz,
vadul, és durván, a cserepes ajkaink szétdörzsölik a másikét, aztán felnyögök,
és nevetsz, nevetsz, nevetsz, visszhangzik.
- Castiel, a lázadó angyal.
Lehajolsz kissé, és a combodon dobolsz,
miközben keservesen hosszú ideig csak vért fröcsögve nevetsz. A szemedbe nézek,
és ki akarom mondani a régi neved, de nem teszem, mert nem bírnám ki, ha te nem
néznél vissza rám olyan végtelenül szomorú tekintettel, mint régen, és nem
mosolyodnál el keservesen, és felelnéd, hogy semmi gond.
Ilyenkor láttam a szemedben azt, hogy
min mentél keresztül, és ilyenkor nyűgözött le újra és újra az emberek
természete, de igazából te nyűgöztél le. A léted, minden egyes alkalommal.
- Tudtad, hogy Dean itt tombol belül? Az
igazi, akit mindenki vissza akar
kapni?
Unottan forgatod a szemed, és
grimaszolva elhúzod a szádat, majd sóhajtasz.
- Meg foglak ölni ezért.
Megrázom a fejem, de erőtlen vagyok
ahhoz, hogy elnevessem magam. A hangom nem kúszik be a csontjaid alá, csak
nekik ütközik, majd szégyenlősen visszaszállnak hozzám.
- Tudtad, hogy az előbb hazudtam? Már én
vagyok az igazi Dean.
A szemembe nézel; élvezetesen figyeled,
ahogy a pillantásodat keresem a végtelen feketeségben, amiben tükröződni
látszik a Pokol, a tűz, a múlt, a jövőnk.
Az, hogy mik lehettünk volna, és mik
sosem leszünk már.
amikor a falnak
szorítottalak, és ordítottam, te pedig véres mimikával figyelted az arcom, és
tőlem függtél, birtokoltalak, valahogy tetszett, és évek teltek el azóta, csak
évek, pedig az számomra semmi, mégis most olyan réginek érződik.
fekete a tekinteted,
és magadhoz kulcsoltál vele, én pedig nem tudok eltűnni, csak állok, és védtelen
vagyok, érzelmileg meztelen, te vigyorogva vizslatsz végig, mint egy viaszbábut,
aki lassan elég a fagytól, majd újra mellém sétálsz, én ordítok, ahogy
végigsimítasz a karomon a körmeiddel, de nem fáj igazán, valami más hasít
belém, a bordáim hegyei cafatokra szúrják a tüdőm.
- Szörnyeteg vagy.
- Tudom. És élvezem.
A kést szórakozottan dobálod, néha
lassan a falba szúrod, szétszaggatva a dohszagú tapétát, majd erőlködés nélkül
kihúzod. Tudod, hogy nem veszem el tőled, és vájom beléd.
- Valamilyen szinten mindig az voltam.
Ezért vágytál annyira rám.
Tárgyilagosan rám pillantasz, a szemed
egy másodpercig derűs, aztán újra elsötétül, és látom benne a fáradt vérereket,
az apró, gyönyörű molekuláidat, amelyeket órákon át tudtam fürkészni a
holdfényben, mikor elaludtál a kanapén egy fizetős csatorna előtt a város
legolcsóbb motelében.
Soha többé.
mindig úgy képzeltem
el a halálod, hogy a szívedből skarlát vérrózsák gyöngyöznek majd a kopottas padlóra,
és egy fodrozódó tócsa gyűlik össze belőlük. a tekinteted pedig csak egy
pillanatig, de megtisztul a mocsoktól, mielőtt végleg üveges ürességbe
kárhoztatna. nem látszódna benne semmi, csak egy derengés, ami talán belőlem
fakad, és akkor először néznék rád tényleg, és gondolnám, hogy árnytalanul boldog
vagy.
felismernélek, a
tényleges lelked, és akkor egy kicsit én is halott lennék veled.
akkor egy kicsit örökké.
- Unatkozom, Cassie.
Színpadiasan megfordulsz a tengelyed
körül, és széttárod a karod.
- Ne nevezz így.
A szavaim üresek.
Enyhén elmosolyodsz, de olyan, mintha
vicsorognál. A szemembe nézel, beleveszel, majd egy hirtelen mozdulattal felém
hajítod a kést, és a levegőtől fuldokolva nevetsz.
Pontosan a kezembe érkezik, és lehervad
az arcodról a mosoly, törékeny szavakat mormolsz, talán azt, hogy meg ne próbáld, és futni akarsz, én
pedig követlek, majd a hajadba simítom a kezem, a testünk hullámozva
találkozik.
- Miért?
Megrázom a fejem.
- Te nem Dean vagy.
Erős mozdulattal beléd szúrom a pengét,
te vért fröcsögve nevetsz, de minden egészen másmilyen, és lassú, gyors, és
kavarog, én pedig szédülve állok a közepén.
Térdre hanyatlasz, és már halott vagy,
de nem maradok itt veled örökké, mert már te sem vagy itt.
Nem tudom, hol veszítettelek el.
Fogalmam sincs.
illuminált felhők
csattannak szét a lelkemen, tudod?
tudod milyen érzés
az?
_________________________
*az elején lévő idézet megsúgom, hogy a Meet Joe Black című filmből származik, és szerintem nagyon igaz. Mármint n a g y o n~
*az elején lévő idézet megsúgom, hogy a Meet Joe Black című filmből származik, és szerintem nagyon igaz. Mármint n a g y o n~
Címkék: angst, destiel, ööö..., Supernatural
2014. július 30., szerda @ 21:08 / 12 tejbegríz
Please view with Google Chrome in a screen resolution of 1280 x 800.
Picture from: Tumblr All rights reserved 2011 - Infinite.