Destiel kísérleti angst, vérkönnyek, meg a drága, zavart dőltbetűfétisem.

Mert most van a Comic Con, és kaptunk részletet /tejóégtejóégtejóég én meghalok októberig/, és nekem csak most esett le, hogy ez az egész démonos dolog mennyire fájni fog fangirlködő szilánkokból összeragasztott szívecskémnek, no.

Oh, és az inspirációt [oké, inspiráció Broccolitól is van némi, aki egy szivárványszínű banánturmix, az, és írt egy baromi édes kommentet, amin szabályosan meghaltam vagy ötvenszer, és itt is köszönöm, és ha ez a fic nem lenne ennyire szörnyű, akkor küldeném is neki, de hát így szóval nem], a címet, meg az elején lévő idézetet is ebből a rohadtcsodáscsodás fanvideóból loptam el, amit most rögtön nézzetek meg akár a fic olvasása helyett is pls, aztán pedig próbáljátok azt mondani, hogy ezek ketten nem habarodtak bele egymásba betegesen. Naugyehogyugye.

Az óriási kihagyásért meg így is bocsánat, kicsit össze kellett szednem magam, az elmúlt majdnem hogy két hónapban pedig a kezeim közül kiadott öö... cuccukról nem beszélünk. Egyszerűen nem.

Amúgy pedig tényleg rémesen kísérleti lett, merthogy:

~ nem szoktam POV-ban írni

~ főleg nem Castiel POV-ban

~ főleg nem úgy, hogy Dean-nek szól.

~ főleg nem, hogy démon!Dean-nek szól.

Szóval szenvedjétek végig velem.

/van enyhítő rémesen imádnivaló zene, itt ni, mert Hans Zimmer egy földönkívüli, azért: ▲/
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}

Hannibal 2x13 nyelvi szabadságba fulló kísérleti [mondom KÍSÉRLETI], és rövid reakció-fic.

Van egy olyan érzésem, hogy ebből a részből egészségtelenül sokat fogok írni; meg merem kockáztatni, hogy ez volt a legjobb sorozatrész, amelyet úgy valaha láttam.

A ficben fölhasználom az összes Microsoft Word által nyújtott lehetőséget, ami az egészet csak még szörnyűbbé teszi.

Mindenesetre, elég szabad lett. És arról a jelenetről szól, és ó-te-jó-ég-what-have-i-done-what-have-they-done.