Cím
In the Flesh, mert másodszorra is végignéztem, és most idegesítően intenzíven imádom. Az elkövetkezendő évtizedekre raktározzatok el teát, mert el kívánom torlaszolni a bejárataitokat, meg benneteket is Simon-és-Kieren csodálatosan pasztellszínű szerelmével.
Úgyhogy mostanában Keaton Henson dalszövegeket dúdolva böngészem őket a tumblr-ön, vagy éjszakába nyúlóan maratont tartok a kilenc rész valamelyikéből, és apró kockánként kielemzem az egymásra vetett pillantásaikat, meg ilyesmi, mert ők, szóval értitek, kánon buzi cukorzombik nem igazán létezgettek eddig, és most meg hajjajj.♥♥ /szocsi továbbra is rendkívül jól fejezi ki magát, köszöni szépen/
Egyébként fontos közlemények következnek siető tempóban: ~ teljesen olyan vekkerem van, mint Simonnak, most is ott figyel a levenduláim mellől a kis sunyi. ~ visszatért a régi dizájn, mert szerintem áttekinthetőbb, kihasználhatóbb, és kisebb képernyőnél nem szeret eltorzulni, mint a másik tette, meg amúgy is virágminta, és törtszínek.❀
A történetről pedig annyit, hogy kihívásra készülődött, amit Plitty-plattyal, meg Abigailllel egy elmaradt matekórán eszeltünk ki, és hát öö, keserédes, valahogy alkalmazkodik ehhez a rohadt melankolikus időhöz. Meg Kieren POV. Simonnak címezve, vagy mittudomén. No meg átszövi egy csodálatos lelkem-Pilinszky-János vers is, az Utóirat, hogy ne legyen annyira elviselhetetlen, és van hozzá bónusz rémesen csinos ajánlott zene itt elrejtőzve.❁´◡`❁
A megadott szavak a kert, graffiti, és ragtapasz voltak, a cím pedig 'Cím'. *meglepett sóhaj*
Szóval jó olvasást. c:
Cím
„Emlékszel még? Az arcokon.
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.
Amikor valamikor január és december
között megismertelek, és te a síromon ültél, abban a ronda pulcsiban, látszott
a lélegzeted. Nem tudom, hogy mikor kerültünk mindketten a sírra, de
beszélgettünk, pont telihold volt, és vittünk teát, csak az illata miatt, mert
meginni nem tudtuk. A válladra hajtottam a fejem, és tudtam, hogy mosolyogsz.
Valamikor január és december között egy
tábortűznél megfogtad a kezem, és suttogtál, a hangod a kabátom alá kúszott, a
koszos, sáros kabátom alá kúszott, amiben feltámadtam. Percekig csak figyeltél,
a szemedben táncolt a tűz, én pedig először valaha ténylegesen élőnek éreztem
magam.
A Paris Journalt olvasod.
Tél van azóta, téli éjjel.
Megteritesz a közelemben,
megágyazol a holdsütésben.
Valamikor január és december között
minden megváltozott, és az ajkad szorítását éreztem az enyémen, órákon át,
visszhangozva hallottam a szíved dobbanását, dadamdadam, pedig nincs is
vérkeringésed, de én tudtam. Végigfürkészted az arcom, én pedig szótlanul
kisétáltam, és te hosszasan utánam néztél.
Valamikor január és december között
levettem a törülközőt a tükörről, ami addig vakon tartott, elsimítottam az
üvegen párát, és én néztem vissza magamra, sápadtan, de élően, a tekintetem
hófehér volt akkor.
Lélekzet nélkül vetkezel
éjszakáján a puszta háznak.
Inged, ruhád leengeded.
Mezítelen sírkő a hátad.
Valamikor január és december között
eltűntél, én pedig kerestelek, és végül te találtál meg, elmosódva láttalak,
ahogy a hátam mögött figyeltél, a szemeid vacogtak a fáradtságtól.
Valamikor január és december között a kertben
álltunk Amy temetése után egy rózsabokor mellett, doboltál az ujjaiddal a
nadrágodon, majd az arcomon doboltál az ujjaiddal, és minden benne volt az
érintéseidben.
Boldogtalan erejü kép.
Van itt valaki?
Éber álom:
felelet nélkül átkelek
a tükrök mélyén heverő szobákon.
Valamikor január és december között az
ágyadon ültünk, te a gitárodat hangoltad, én pedig hegeket ejtettem a papíron a
szénnel, a csuklódon lévő hegeket, majd gyengéden hátrasimítottad a hajam, és
lustán mosolyogtál, majd mellém telepedtél, és nézted, ahogy befejezem az
árnyékok satírozását.
Valamikor január és december között
némán sétáltunk, a bokánkig ért a hó, nem találtam a cipőm, és félig zokniban
voltam, ezért te egy kötött sapkát nyomtál a fejemre. Igazából felesleges volt,
mert egy halott nem fázhat. Az ajtón kilépve a jéghideg kezünket egymáséba
kulcsoltuk, és hirtelen elkezdtél hadarni, egy fiúról, aki sosem volt boldog,
egy fiúról, akinek a csuklóján elrejtve vágások sorakoztak, egy fiúról, aki
elvesztette a kontrollt, majd meghalt, egy fiúról, aki megvadulva megölte az
anyját, és egy hetet egy igénytelen graffiti alatt fekve töltött, majd inkább
föladott mindent, mert belefáradt. Aztán csak halkan kifújtad a levegőt, én
pedig megszorítottam a kezed.
Ez hát az arcom, ez az arc?
A fény, a csönd, az ítélet csörömpöl
ahogy az arcom, ez a kő
röpűl felém a hófehér tükörből!
Valamikor január és december
között eldöntöttük, hogy egy nap tartjuk a születésnapunkat, vagyis inkább az
új-feltámadós-születésnapunkat, egy válogatáslemezt, és egy Yeats kötetet adtam
neked, te pedig pislogás nélkül nézted, forgattad, és azt mondtad, hogy az volt
az anyukád kedvenc könyve.
Valamikor január és december
között nyár volt, a fűben feküdtünk összegabalyodott szavakkal, és tagokkal, a
nap vakítóan sütött ránk, ahogy mosolyogtál, a gyerekkoromról beszéltem, te
pedig nem mondtál semmit, mert nem akartad elrontani a kedvem.
S a lovasok! A lovasok!
Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.
Valamikor január és december
között egymás mellett feküdtünk a félhomályban, halkan szuszogtál, a plafont
néztem, az apró repedést, ami talán minket szimbolizált. A kezed a lomhán
emelkedő, majd süllyedő mellkasomon pihent. Az arcod ilyenkor kisimult, és én
annyira szerettelek akkor.
Valamikor január és december
között ordítoztunk, csak mert féltettük egymást kicsit, és majdnem neked dobtam
az ecseteket a befőttes üveggel együtt, de te fölvetted a kabátod, és belül
szilánkosra törve kisétáltál az ajtón. Fél órán keresztül figyeltem magam a
tükörben, és az arcomon a láthatatlan könnycseppek idegesen zuhantak végig.
Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra.
Valamikor január és december
között egyedül voltam, aztán visszajöttél, és átöleltél, de valami már meghalt
bennünk akkor, újra, és újra, és újra. Levendula-, és fahéjillatod volt, a
karodat körém fontad, megfogtam a pulcsid, és kilátszott alóla a kulcscsontod, te
csak komoran figyeltél.
Valamikor január és december
között minden gyors volt, mégis lassú, sikoltva, sírva néztem a végesen kihűlt
tested, ami némán feküdt a földön a temetőben. A fejedbe egy golyót röpítettek,
figyeltelek, és esett az eső, körülötted a pocsolya olyan volt, mintha
angyalszárnyakat festene.
Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!
Valamikor január és december között sáros
földet szórtam rád kihűlten, nem voltam senki, és csak néztem a koporsót, és
akkor még csak az a pár szemcse választott el minket, meg az elmúlás. Egész éjszaka
néztelek, akkor is, amikor már nem láttalak többé.
Valamikor január és december
között elbúcsúztam, és otthon ültem, csináltam teát, csak mert rád
emlékeztetett, meginni nem tudtam. Levendula- és fahéjillata volt a mézes gyömbér
helyett.
Falnak támasztom fejemet.
Mindenfelől az irgalomnak
marék havát nyujtja felém
egy halott város a halottnak.
Valamikor január és december
között a rajz sarkába firkantottam a nevemet. Fölismerhetetlen alakokat
ábrázolt, eltorzult arccal, de azt hiszem, te tudnád, hogy mi vagyunk azok.
Végigsimítottam a ragtapaszokkal teli csuklómon, a hegek rád utaltak. Az
asztalon kopogtam a grafit hegyével, apró pontokat hagyott maga után, és akkor
már tudtam, hogy milyen címet adjak neki.
Utószó.
Szerettelek! Egy kiáltás, egy sóhaj,
egy menekülő felhő elfutóban.
S a lovasok zuhogó, sűrü trappban
megjönnek a csatakos virradatban.”
Akkor
valamikor január és december között egy bögre teát, és a Yeats kötetet vittem a
sírodhoz, a rajzom elmosódottan, szétázva hevert a földön. Remegve fölolvastam
neked, azt képzeltem, hogy odalépsz mellém, a saját sírodra ülsz, és megkérdezed,
miért beszélek a halottakkal.
Akkor
valamikor január és december között ott hevertem pár méterrel fölötted örökké,
és tovább, némán nevetve, némán zokogva.
Címkék: angst, hurt/comfort, in the flesh, kihívás, simon/kieren, siren
2014. szeptember 11., csütörtök @ 17:37 / 12 tejbegríz
Please view with Google Chrome in a screen resolution of 1280 x 800.
Picture from: Tumblr All rights reserved 2011 - Infinite.