Like Real People Do
Dean és Castiel randizni próbálnak. Négyszer. Spoiler: nem sikerül nekik. Destiel majdnem-domestic majdnem-fluff, avagy "A félresikerült Destiel randik négy árnyalata".
Ajánlva a csodálatos GyilkosKoalának, aki egy tündéri kawaii princess torta. Az írás közben hallgatott mixet erre keressétek, a címet Hoziertől loptam, egyéb jogok a fic végén, mert nem spoilerezek.
Ajánlva a csodálatos GyilkosKoalának, aki egy tündéri kawaii princess torta. Az írás közben hallgatott mixet erre keressétek, a címet Hoziertől loptam, egyéb jogok a fic végén, mert nem spoilerezek.
Like Real People Do
- alkalom
[ egy ragacsosan szerelemillatú reggelen ]
- Cas, amúgy, már nem azért, de nem kéne randiznunk, mint… a normális emberek szoktak? - kérdezte Dean, és lustán a másik oldalára hengeredett.
- Ez egy tökéletes ötlet lenne abban az esetben, ha nem egy angyalról, meg egy ötszázszor feltámadt férfiről beszélnél normális ember címszó alatt.
- Kuss - nevetett az arcába Dean, majd a biztonság kedvéért meg is csókolta, hogy ne tudja még ennél is jobban elrontani a pillanatot.
Ha őt valaki az antiromantikus jelzővel látta volna el, akkor nem tudta, hogy Castielt mivel lehetett volna illetni: nem hogy lerombolt mindent, ami összefüggött bármivel, amivel a romantika valaha találkozott, még észre sem vette, ahogy széttapossa az egészet. Mintha kellemes mosollyal az arcán végigsétált volna egy virágágyáson - no, nem mintha ez nem történt volna meg. Mentségére szóljon, hogy éppen Klara Pölzl és Alois Hitler találkozását próbálta megakadályozni, de ez már tényleg, igazán egy másik történet.
Szóval végül elmentek vacsorázni valami puccos helyre, bár mindketten kényelmesebben érezték volna magukat a bunkerban, kihűlt hamburgerek, meg a világ legszarabb horrorfilmjének társaságában. {Castiel ilyenkor mindig halálra kritizálta a különböző teremtmények megjelenítését, Dean pedig nagyon jól szórakozott rajta.}
Pezsgőt rendeltek, a márkát a pincérre bízták, és nagyon reménykedtek abban, hogy nem egy jött-ment démon, aki csak úgy meg akarja mérgezni őket. Azután Dean próbálta meggyőzni Castielt, hogy nem kérhet csak édességet, mert azt nem illik. Az angyal persze nem értette a dolgot, így a diós palacsintája mellé csokiszuflét, és erdei gyümölcsös tiramisut rendelt.
Aztán persze lebuktak.
Egy idős hölgy mentaszínű kalapban odatipegett hozzájuk a törpe magassarkújában. Egy ideje már elbájolva figyelte őket két asztallal odébbról.
- Maguk ketten igazán elragadóak! - vigyorgott rájuk ferde fogsorral. Dean tudta, hogy bűvölő hatással van az idős nőkre, de a munka ezen felét inkább Samre hagyta, majd szórakozva nézte, ahogy az öccse kegyeiért egyre több öreg hölgy verseng. Egy anti-konzervatív angyal-vadász-mániás nagymamára azonban ő sem volt igazán felkészülve.
Castiel udvariasan mosolygott az oldalán.
- Hol találkoztak?
- A Pokolban. Megmentettem a teljes elkárhozástól - válaszolta rögtön, Dean pedig bájosan félrenyelte a pezsgőjét.
- alkalom
[ egy vértől ragacsos öldöklés közepette, mert miért ne ]
Dean a falnak repült. Először. Majd másodszor. Meg még párszor. Sam inkább a könyvespolcokat részesítette előnyben.
- Sam, a tárca! - ordította Dean, és az asztal felé mutatott. Sam odarohant, és megtalálta a belé rejtett hajcsomót. A szellem cserébe kitörte a testével az ablakot, és mindenki nagyon örült annak, hogy a földszinten voltak.
Aztán Dean egy rohadt pasztellszínű szobában találta magát, ahol halkan klasszikus zene szólt, és az egész hely tele volt színes művirágokkal, amiket a teljes hatás kedvéért undorítóan édes parfümmel fújtak be. Előtte egy kényelmes, kockás fotelon Castiel ült.
- Cas, mi a franc?
- Rád fér egy kis kikapcsolódás.
- Éppen egy szellemet próbáltunk megölni…? - válaszolta idegesen Dean, és lázadóan fölállt. - Egyáltalán hol a francban vagyunk?
- Egy francia teaház - válaszolta nyugodt, búgó hangon az angyal. - Amúgy a Mennyben. Nyugalom, a Földön nem telik az idő.
- Nem is szeretem a teát, és amúgy meg…
Castiel óvatosan mosolygott, majd csettintett.
- Ez New York legjobb kávézója.
A téglából épült falakat pár helyen csokoládébarna tapéta szakította meg. Ott fekete-fehér képek függtek egységes sorokban. Az utcára néző, óriási ablakokat esőcseppek pöttyözték.
- Nem érdekel, hogy hol vagyunk, vigyél vissza, és soha többé ne csinálj ilyet! Nem teleportálhatsz csak így, ide-oda! - válaszolta még idegesebben Dean, majd Castiel szomorú tekintetét látva egy kissé megenyhült. - Talán maradhatok egy kicsit.
Így történt, hogy végül egymásnak dőlve ültek két langymeleg tejeskávé mellett, Dean az angyal vállára hajtotta a fejét, és hallgatták az egyenletes tűzropogást. Vagyis, Castiel inkább Dean gondolatait hallgatta, de ezt a férfi nem igazán akarta fölfogni.
- Szóval a Földön egyáltalán nem telik az idő?
- Nem - morogta egészen halkan Castiel.
- Itt maradhatnánk. Naponta váltogatnánk a helyszíneket, és egyik nap egy tengerparton sütnék neked valami húst, másnap belóghatnánk a Star Wars premierjére, aztán elmennénk egy rohadt farmra, hogy nézhesd a méheket. - Dean keserédesen fölnevetett. - Néha visszatérhetnénk az igazi világba. Sam miatt.
- Dean, te… normális életet akarsz.
- És kit érdekel, hogy mit akarok? - kérdezett vissza. Castiel meg akarta dönteni az ötletét: nem megvalósítható, mert az angyalok rájuk találnának, Deant örökre az igazi életébe taszítanák, őt pedig elzárnák; megunnák, vitatkoznának egy kicsit, mert minden egyes kapcsolatnak úgy van vége; ehelyett csak megszorította a másik kezét. Dean ránézett a lehetetlenül fűzöld tekintetével.
És akkor a bunkerban találta magát. Sam egy könyvet lapozgatott, és csodálkozva nézett rá. Dean felvonta a szemöldökét, és halkan káromkodott.
- Úristen, hol a francban voltál? - kérdezte Sam, és tehetetlenül fölállt.
- Öerhm. Cas.
- Mit akart tőled?
- Nem tudta… hogy öö, hogyan működik egy - ekkor nagy, elgondolkodó levegőt vett. - Egy gofrisütő.
- Miét akarta tudni, hogy hogyan működik egy gofrisütő? - Sam értetlenül nézett vissza rá.
- Mittudomén. Biztos gofrit akart sütni - válaszolta Dean, és dühösen a szobájába vonult.
- alkalom
[ egy igen kínos tésztafőzés alkalmával ]
Dean a söre fölött, igen gyanakvó tekintettel nézett a főzőlapon fortyogó vízre, amibe Sam éppen bele próbálta tuszakolni az egész csomagnyi száraztésztát.
- Mondtam, hogy belefér - jelentette ki végül győzedelmes tekintettel. Nagy örömében majdnem lerántotta az egész lábost.
- Tíz dolcsi.
- És visszaadod a párnámat. Tudom, hogy te voltál az.
- És visszaadom a párnádat - ismételte meg Dean, és nem vallotta be, hogy a párna már többé-kevésbé megsemmisült, hála Castiel, és az ő magánéletének. Nos igen.
Mintegy végszóra jelent meg az angyal.
- Dean, muszáj moziba mennünk! - ragadta meg a bőrkabátjában turkáló - éppen kereste azt a bizonyos tíz dollárt - férfit. - Óóó, helló Sam!
Sam furcsán integetett.
- Cas, tudod mi lenne még annál is jobb? - Castiel rémromantikus tekintetét látva kicsit megrázta a fejét. - Ha Sam is velünk jönne!
Így álcázás céljából hárman mentek el Amerika másik felébe, hogy megnézzenek egy rajongóknak rendezett Star Wars maratont, ami magába foglalta mind a három klasszikus részt. Vagyis eléggé úgy tűnt, hogy hat és fél órás lesz.
Castiel és Sam lelkesen tolakodtak előre a többnyire valamelyik szereplőnek beöltözött tömegben, hogy jegyet vegyenek, Dean pedig hátul várta meg őket.
Igazából örülnie kellett volna az egésznek: ott volt ő, és Castiel, meg Sam, hogy megnézzék azt a filmet, ami gyakorlatilag a boldog gyerekkorát jelentette: és eszébe jutott az, ahogy az öccsével vitatkoztak a hülye Darth Vader figurán, meg az R2D2-s rágón, és rájött, hogy a két dolgot mennyire nem tudja összeegyeztetni, hogy a két emberrel mennyire másképpen viselkedik, és…
Visszatértek a jegyek, két ötliteres popcorn, meg három óriási kóla társaságában, és rettenetesen mosolyogtak.
Dean ült középen, Sam tőle balra, Castiel pedig a másik oldalon - utóbbi összeráncolt szemöldökkel figyelte a mellette ülő nő kakaós csigát formázó haját. Úgy tűnt, nagyon nem érti a helyzetet.
Minden rendben ment - attól eltekintve, hogy Dean meg Castiel gyanúsan egy időpontban mentek ki a mosdóba, {főleg, hogy hivatalosan egy angyal nem is jár vécére} ahol a tükör előtt állva az angyal elmélkedve figyelte a kézszárító működését, miközben furcsa kérdéseket tett fel a filmekkel kapcsolatban. Samnek persze semmi sem tűnt fel.
Aztán jött a hatodik rész, Castiel pedig először csak szipogott, majd rendesen sírt, végül Dean karját fogdosva zokogott, a másik kezével pedig a vásznon látható haldokló ewokra mutogatott.
Dean kényelmetlen tekintettel próbálta lenyugtatni, és nagyon örült annak, hogy az öccse ennyire elmélyedten figyelte a film történéseit.
Aztán csak a terem előtt álltak, várták, hogy eltűnjön a tömeg, ők pedig feltűnésmentesen visszarepülhessenek a bunkerba. Dean a maradék popcornnal bírkózott, Castiel pedig nagyon próbálta kevésbé kínossá tenni a beállt csendet, és szónokolni kezdett a film allegóriájáról.
- Mármint, Luke egy angyalt szimbolizálta, az a vödör maszkos ember pedig Isten fura, elbukott metaforája lehetett, és ez igazából egészen gyönyörű.
Dean indiszkréten félrenyelte a popcornt.
- Oké, Skywalker, szerintem visszareptethetsz minket - mondta, és megveregette az angyal vállát.
- alkalom
[ Samnek randija van, avagy ó-ó-ó, várjunk... ]
Dean egy csésze feketekávé gőzét figyelte, amikor megjelent Castiel.
- Szóval, öhm, Sam találkozik valakivel, így… - kezdte magyarázni, az angyal azonban szó nélkül odasétált hozzá, és leguggolva az arcát a két keze közé fogta, majd gyengéden megcsókolta. Dean belesimult az érintésébe.
- Ma van a szülinapod.
- Mi? - Összeráncolta a szemöldökét. - Hanyadika van?
- Január 24. Hallottam aznap, ahogy a Mennyben a születésedről beszélnek. Sokat volt szó rólad, és a testvéredről, igazából.
Dean olyan nyálas dolgokat akart volna mondani, mint, hogy szeretlek, és az volt a legrosszabb az egészben, hogy jól tudta, Castiel ezt könnyedén kiolvassa a tekintetéből.
Voltak azok a pillanataik, amikor csak feküdtek egymással szemben, az angyal pedig őt figyelte, az apró hullámokat az íriszében, az érzelemtorzulatokat. Kezeit a csupasz hátán pihentette, és teljesen néma maradt, pedig tudott mindent. Csak a kezét szorította meg, vagy átölelte, de sosem szólalt meg, és nem válaszolt a férfi gondolataira. Megtehette volna. Lereagálhatta volna az örökös öngyűlöletét azzal, hogy ‘Dean, igenis értékes vagy, hiszen Isten teremtett’, de ehelyett csak a szemeibe nézett, és ez sokkal többet jelentett mindkettejüknek.
Az ajkaik újra összeértek, Castiel az ujjait Dean pólójába akasztotta, a férfi torkából pedig ösztönös, vad morgást tört föl, és…
A kinyíló ajtóban persze, hogy Sam állt Charlie-val az oldalán.
- Meglepetééééé… Sam, tíz dolcsi - sétált be a nő. A kezében egy papírdobozt tartott. - Mármint, hoztunk tortát.
A két férfi kínos tekintettel állt föl a székről, amin természetesen egyszerre ketten tartózkodtak, majd gyors léptekkel távolodni kezdtek egymástól. Sam meglepett tekintettel nézte őket.
- Ugye ti nem arról fogadtatok, hogy…? - kérdezte meg összeráncolt szemöldökkel Dean, majd magára, és a megszeppent Castielre mutatott. Charlie vigyorogva bólintott.
- Sajnálom, de elég egyértelmű volt. Csak Samnek nem esett le.
- De… De… Mióta, és…?
És elmeséltek mindent. Az egyik bunkerban töltött napjukat, amikor kutatómunka helyett Dean művelni akarta az angyalt, és filmmaratont tartottak, aztán már a konyhapulton csókolóztak, és minden olyan rémesen gyorsan történt. Hogy Sam túl keveset mozdul ki otthonról, és aztán mennyire kínosan nem veszi észre, hogy nincs meg a párnája, a kanapé alatti teret viszont láthatóan pehelytollak töltik meg. Hogy képtelenek randizni. Hogy ez az egész helyzet mennyire kínos.
Charlie pedig egész idő alatt csak bólogatott, és én megmondtam tekintettel bökdöste Samet, aki a végén már mosolygott, majd kijelentette, hogy fölvágja a tortát. Ahogy elsétált Dean mellett, alig láthatóan megveregette a vállát, egy pillanatra pedig elgondolkodva megállt, és megfordult a tengelye körül.
- Várjunk, akkor most én elmentem veletek a randitokra? - kérdezte, Dean pedig kellemetlenül elmosolyodott, majd nagyot bólintott. - Ó… kínos.
És ott álltak, a gyertyák lángja elmosódva égett, pontosan harmincöt, az angyal pedig mellette állt, a fejét a vállába fúrta, majd egy csókot nyomott az arcára.
- Boldog szülinapot, Dean - mondta halkan, és tudta, hogy a férfi arra gondol, hogy ez az egyik legboldogabb nap az életében.
Elfújta a gyertyákat, és a füst eltemetett mindent.
* Az első részletben található randi-meghiúsító ötletet innen loptam.
[és tudom, hogy mennyire s z ö r n y ű volt, oké?]
Címkék: destiel, fluff, Supernatural
2015. február 21., szombat @ 21:55 / 2 tejbegríz
Please view with Google Chrome in a screen resolution of 1280 x 800.
Picture from: Tumblr All rights reserved 2011 - Infinite.