Ne félj
Gondolom észrevettétek, az elmúlt egy hónapban gyakorlatilag elérhetetlen volt a blog, másfél hétig pedig félig letörölt állapotában létezett csak. Sokan szóvá tették, a chat pedig tele van azokkal az üzenetekkel, amiket boldog marcipánpuffancsok hagytak, mikor éppen egy-egy napra látogathatóvá vált újra az oldal. Ezekre nagyjából nem is válaszoltam, vagy nagyon bizonytalanul, és kitérve, ami köhöm-köhöm, talán kissé köcsög dolog volt. Egy picit. A leggonoszabb dolognak mégis azt érzem, hogy nem szóltam előre; egyszer írtam már egy megmagyarázó bejegyzést, de nem sokkal a közzététel után ki is töröltem, mert nem magyarázott meg igazán semmit. Fogalmam sem volt, hogy mi van, hogy mi lesz, de azt hiszem, most éppen tudom, szóval írok. Nem lesz rövid, és nem lesz boldog, ellenben rettentően kusza, és személyes dolgok is szerepelnek majd benne, amiket nem igazán kéne megosztanom, de szükségesnek érzem, mert felvállalhatatlanul sokat köszönhetek nektek, így mindannyiótoknak, és emiatt elmennék mindenkivel egyenként teázni, meg puszedlizni egy cuki kávéházba, de félek, hogy ez nem megoldható, így csak milliónyi virtuális ölelést küldök, mert nem tudom kifejezni, hogy mennyire nagy hatással volt az rám, hogy megcsináltam ezt a blogot, és, hogy vannak emberek - ésbasszusmennyiember -, TI, akiket érdekel ez az egész, és... *elsírja magát, a párnáját ölelgeti, és meghal*
Igazán három oka volt ennek az egész hisztinek:
~ Nem volt időm. Egyáltalán. Átlagosan három-négy órákat aludtam, ballagási beszédekkel, és tanárbúcsúztatóval keltem, német tételek felett zokogtam, verset magoltam hajnali négykor, mert mindenképpen szükségem volt a dicséretes ötösre irodalomból, és túlhajszolva magamat folyamatosan tanultam, szóval eh, vicces hónapom volt, de végülis túléltem,
~ A legnyomósabb ok, ami miatt nem csak, hogy nem érkezett friss, hanem még indokolatlanul le is töröltem a blogot, az a cukorsziruppal meghintett mentális mizériám volt: tavaly március óta egy kellemes egzisztenciális krízis közepén habfürdőzök, ami miatt olyan kellemes dolgokat produkálok, mint a mániákus depresszió, az anorexia, a szorongás, a szuicid hajlamok, és az önutálat /nem, amúgy nem olyan aranyos a dolog, mint hangoztatom, csak szimplán képtelen vagyok komolyan beszélni róla, gúny, vagy szarkazmus nélkül/. Most jött el az idő, amikor eldöntöttem, ki akarok gyógyulni ebből az egészből, és azt hiszem, pont időben kértem segítséget, ám ez közel sem lesz olyan könnyű menet, mint azt reméltem, de alakul, és mostmár hiszek abban, hogy élni fogok nyár végére, és még azután is.
~ A harmadik félig-meddig a másik kettőből következik, de sajnos nem vagyok biztos abban, hogy egészen az ő "hibájuk": egyszerűen az eddigi fandomok közül egy sincs, ami még mindig annyira megragadna, mint régen, és így a velük való írással is gondjaim vannak: a BBC Sherlock-kal már régen szakítottam, a Supernatural kilencedik és tizedik évada kiborított, az ITF gyönyörű volt, csak rettentő rövid, így nincs újabb és újabb dolog, ami meginspirálna. A Hannibal továbbra is szimplán szavak nélkül hagy, éppen ezért minden próbálkozásom csak fürdőzés a szép, de értelmetlen jelzőkapcsolatokban, az X-Men univerzuma pedig szintén fantasztikus, de képtelen vagyok normálisan kezelni a karaktereket, így a végeredmény szimplán rettentően nevetséges szokott lenni.
Szóval mi a franc lesz?
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogok írni az előbb említett fandomokban, soha többet /kivéve a BBC Sherlock-ban, de az egy másik történet/, és a megkezdett Memento Mori is kap folytatást, de újabb sorozatok/filmek/könyvek után fogok nézni: tervben van a GoT továbbnézése, és a Gotham, további ajánlásokat nagyon szívesen fogadok. c:
A műhelyben lévő firkák pedig a következők:
~ WtNV kisregény, balett.
~ Harry Potter [igen, az, mert fantasztikus, és asdfghjkl] Piton-központú Lily/Piton novella (igen, hetero pár, miez), amiben nem történik semmi, csak mindenütt virágmetaforák figyelnek a gondtalan olvasóra.
~ HP, Sirius/Remus angst-angst-angst, amit valaki biztosan megírt már egyszer, de nem vagyok valami kreatív.
~ Még mindig HP, és Harry/Cedric angst-mi-más, mert jesszus, láttátok már őket, sírok rajtuk, és. és. és. *ugly sobbing*
~ HtGAwM, mindenféle páros, hurt/comfort hangulat, a kronológia pedig fel fogja akasztani magát.
~ HtGAwM, fluff; mindenki a Keating párnál vacsizik, és mindenki boldog, és mindenki él, ahahaha.
~ Külön blogra, esetleg fiókba-aztán-meg-kiderül módon egyéb regények, amiket nem spoilerezek le, de mindenképpen nyilatkozok majd később róluk.
~ Koalával közös modern!görög istenes regény, ami egyszerűen zseniális lesz, ha találunk hozzá valami cselekményt, ööizé.
~ Ezeken kívül nagyon szívesen fogadok bármiféle comissiont, szóval ha van valami ötletetek, amit úgy gondoljátok, hogy nekem kéne megvalósítanom, akkor come at me bro.:3
Mitől változott meg ennyire az álláspontom?
...mert igen, tegnap reggel még egyértelműen úgy gondoltam, hogy a blognak nem lesz jövője, én pedig soha többé nem fogok írni. Aztán elballagtam az általános iskolámból [mert igen, én ilyen kínosan fiatal teremtés vagyok].
Én írtam meg, és olvastam fel a ballagási beszédet, rögtön utána pedig úgy húsz ember jött oda hozzám, közölve velem, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, mert zseniális volt, és azt mondták, hogy elsírták magukat, és én is majdnem elsírtam magam, meg össze-vissza akartam ölelgetni mindenkit, és hihetetlenül szürreális volt az egész.
Szóval rengeteget gondolkodtam a dolgon, egy egész éjszakán át, és azt hiszem, igen. Írnom kell. És nem, nem gondolom, hogy lenne oka, hogy miért, [mert szeretek? mert tudok? mert akarok?], és nem gondolom, hogy valaha is igazán jó tudok lenni benne, de... szükségem van rá, és azt hiszem, kellett ez az egy hónap ahhoz, hogy igazán az ereimben lüktetőnek érezzem ezt a gondolatot.
Címkék: nem fanfiction
2015. június 13., szombat @ 17:20 / 8 tejbegríz
Please view with Google Chrome in a screen resolution of 1280 x 800.
Picture from: Tumblr All rights reserved 2011 - Infinite.