Destiel kísérleti angst, vérkönnyek, meg a drága, zavart dőltbetűfétisem.
Mert most van a Comic Con, és kaptunk részletet /tejóégtejóégtejóég én meghalok októberig/, és nekem csak most esett le, hogy ez az egész démonos dolog mennyire fájni fog fangirlködő szilánkokból összeragasztott szívecskémnek, no.
Oh, és az inspirációt [oké, inspiráció Broccolitól is van némi, aki egy szivárványszínű banánturmix, az, és írt egy baromi édes kommentet, amin szabályosan meghaltam vagy ötvenszer, és itt is köszönöm, és ha ez a fic nem lenne ennyire szörnyű, akkor küldeném is neki, de hát így szóval nem], a címet, meg az elején lévő idézetet is ebből a rohadtcsodáscsodás fanvideóból loptam el, amit most rögtön nézzetek meg akár a fic olvasása helyett is pls, aztán pedig próbáljátok azt mondani, hogy ezek ketten nem habarodtak bele egymásba betegesen. Naugyehogyugye.
Az óriási kihagyásért meg így is bocsánat, kicsit össze kellett szednem magam, az elmúlt majdnem hogy két hónapban pedig a kezeim közül kiadott öö... cuccukról nem beszélünk. Egyszerűen nem.
Amúgy pedig tényleg rémesen kísérleti lett, merthogy:
~ nem szoktam POV-ban írni
~ főleg nem Castiel POV-ban
~ főleg nem úgy, hogy Dean-nek szól.
~ főleg nem, hogy démon!Dean-nek szól.
Szóval szenvedjétek végig velem.
/van enyhítő rémesen imádnivaló zene, itt ni, mert Hans Zimmer egy földönkívüli, azért: ▲/
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}
lightning could strike;
/illuminált
felhők/
„love is
passion.
o b s e s s i o
n.
somebody you
can’t live
without."
illuminált felhők
csattannak szét a lelkeden, tudod?
és én nézem, és
figyelem, ahogy vért nyelsz, és lihegsz, de igazából csak meg akarsz ölni.
én foglak megölni,
dean.
a gerincednél
kezdeném, felhasítanám a húsod, darabokra tépném az izmaid, és nem éreznék
semmit, mert te nem az vagy, akit ismertem. élvezném, ahogy kihunyna a fény a
szemedben, ami mostmár nem olyan nyári napzöld, mint a fű az egyetlen
otthonodban, hanem zord, és sötét, és megviselt.
majd amikor a halott
nyakadba szívnék, és fulladoznék a tömény hullaszagban, egy pillanatig éreznék
valamit abból, amit te évekig kibírtál, de én egy percig sem…
az önutálatot, a hűséget,
a szeretetet, és nem csak valami vágyat, ami sosem létezett.
sosem létezett. mindketten tudtuk ezt, mégis tettettük, hogy ott van.
sosem létezett. mindketten tudtuk ezt, mégis tettettük, hogy ott van.
- Cas.
Mosolyogsz. A vigyorod végtelenül
gúnyos, egy pillanatig téged utállak érte.
- Hogy tetszik az új személyiségem?
Nevetsz. Egy kést rántasz elő a gyűrött bőrkabátod
alól, mindenütt vér borítja. Nem merek belegondolni, hogy kitől származik.
- Vagy jobban tetszett az a lojális
seggfej, aki követte az utasításaidat, mert azt hitte, hogy bízhat benned? Ha
tudnád…
Nem hátrálok, te pedig közelítesz, én csak
állok, és várok valami olyasmire, ami hitet tudna adni, apró pislákoló reményt,
amely aztán pár percen belül villódzva kihunyna, ahogy a kés beleváj
valamelyikünk húsába.
- Azt mondtad megmentesz.
A hangod ironikusan vékony, és sértődött
fejet erőltetsz magadra, majd rögtön undorítóan nevetsz a saját vicceden.
Te nem ő vagy.
Te egy szörnyeteg vagy.
közelítesz, és
vibráló haláltáncot lejtenek a lámpák, alkoholbűz áramlik belőled, meg
cigaretta, mint a bárban, ahol kettesben voltunk még évekkel ezelőtt, amikor
még remény volt, és nem végzet.
én pedig lenyelem a
kátrányt, és rekedten felköhögök, te jössz, a cipőd hangosan koppan a kőpadlón,
a homlokodat az enyémnek koccintod, végigvezeted az ajkad az arcomon vért köpve
rám, a szemed nem sikátorszín még, hát tényleg te vagy az.
hirtelen nem is
tudom, és megfogom az arcod, érzem, hogy azt akarod, hogy nyaljam le a vért a
szádról. megteszem; a keserű íz szűnni nem akaróan kísért, te megcsókolsz,
vadul, és durván, a cserepes ajkaink szétdörzsölik a másikét, aztán felnyögök,
és nevetsz, nevetsz, nevetsz, visszhangzik.
- Castiel, a lázadó angyal.
Lehajolsz kissé, és a combodon dobolsz,
miközben keservesen hosszú ideig csak vért fröcsögve nevetsz. A szemedbe nézek,
és ki akarom mondani a régi neved, de nem teszem, mert nem bírnám ki, ha te nem
néznél vissza rám olyan végtelenül szomorú tekintettel, mint régen, és nem
mosolyodnál el keservesen, és felelnéd, hogy semmi gond.
Ilyenkor láttam a szemedben azt, hogy
min mentél keresztül, és ilyenkor nyűgözött le újra és újra az emberek
természete, de igazából te nyűgöztél le. A léted, minden egyes alkalommal.
- Tudtad, hogy Dean itt tombol belül? Az
igazi, akit mindenki vissza akar
kapni?
Unottan forgatod a szemed, és
grimaszolva elhúzod a szádat, majd sóhajtasz.
- Meg foglak ölni ezért.
Megrázom a fejem, de erőtlen vagyok
ahhoz, hogy elnevessem magam. A hangom nem kúszik be a csontjaid alá, csak
nekik ütközik, majd szégyenlősen visszaszállnak hozzám.
- Tudtad, hogy az előbb hazudtam? Már én
vagyok az igazi Dean.
A szemembe nézel; élvezetesen figyeled,
ahogy a pillantásodat keresem a végtelen feketeségben, amiben tükröződni
látszik a Pokol, a tűz, a múlt, a jövőnk.
Az, hogy mik lehettünk volna, és mik
sosem leszünk már.
amikor a falnak
szorítottalak, és ordítottam, te pedig véres mimikával figyelted az arcom, és
tőlem függtél, birtokoltalak, valahogy tetszett, és évek teltek el azóta, csak
évek, pedig az számomra semmi, mégis most olyan réginek érződik.
fekete a tekinteted,
és magadhoz kulcsoltál vele, én pedig nem tudok eltűnni, csak állok, és védtelen
vagyok, érzelmileg meztelen, te vigyorogva vizslatsz végig, mint egy viaszbábut,
aki lassan elég a fagytól, majd újra mellém sétálsz, én ordítok, ahogy
végigsimítasz a karomon a körmeiddel, de nem fáj igazán, valami más hasít
belém, a bordáim hegyei cafatokra szúrják a tüdőm.
- Szörnyeteg vagy.
- Tudom. És élvezem.
A kést szórakozottan dobálod, néha
lassan a falba szúrod, szétszaggatva a dohszagú tapétát, majd erőlködés nélkül
kihúzod. Tudod, hogy nem veszem el tőled, és vájom beléd.
- Valamilyen szinten mindig az voltam.
Ezért vágytál annyira rám.
Tárgyilagosan rám pillantasz, a szemed
egy másodpercig derűs, aztán újra elsötétül, és látom benne a fáradt vérereket,
az apró, gyönyörű molekuláidat, amelyeket órákon át tudtam fürkészni a
holdfényben, mikor elaludtál a kanapén egy fizetős csatorna előtt a város
legolcsóbb motelében.
Soha többé.
mindig úgy képzeltem
el a halálod, hogy a szívedből skarlát vérrózsák gyöngyöznek majd a kopottas padlóra,
és egy fodrozódó tócsa gyűlik össze belőlük. a tekinteted pedig csak egy
pillanatig, de megtisztul a mocsoktól, mielőtt végleg üveges ürességbe
kárhoztatna. nem látszódna benne semmi, csak egy derengés, ami talán belőlem
fakad, és akkor először néznék rád tényleg, és gondolnám, hogy árnytalanul boldog
vagy.
felismernélek, a
tényleges lelked, és akkor egy kicsit én is halott lennék veled.
akkor egy kicsit örökké.
- Unatkozom, Cassie.
Színpadiasan megfordulsz a tengelyed
körül, és széttárod a karod.
- Ne nevezz így.
A szavaim üresek.
Enyhén elmosolyodsz, de olyan, mintha
vicsorognál. A szemembe nézel, beleveszel, majd egy hirtelen mozdulattal felém
hajítod a kést, és a levegőtől fuldokolva nevetsz.
Pontosan a kezembe érkezik, és lehervad
az arcodról a mosoly, törékeny szavakat mormolsz, talán azt, hogy meg ne próbáld, és futni akarsz, én
pedig követlek, majd a hajadba simítom a kezem, a testünk hullámozva
találkozik.
- Miért?
Megrázom a fejem.
- Te nem Dean vagy.
Erős mozdulattal beléd szúrom a pengét,
te vért fröcsögve nevetsz, de minden egészen másmilyen, és lassú, gyors, és
kavarog, én pedig szédülve állok a közepén.
Térdre hanyatlasz, és már halott vagy,
de nem maradok itt veled örökké, mert már te sem vagy itt.
Nem tudom, hol veszítettelek el.
Fogalmam sincs.
illuminált felhők
csattannak szét a lelkemen, tudod?
tudod milyen érzés
az?
_________________________
*az elején lévő idézet megsúgom, hogy a Meet Joe Black című filmből származik, és szerintem nagyon igaz. Mármint n a g y o n~
*az elején lévő idézet megsúgom, hogy a Meet Joe Black című filmből származik, és szerintem nagyon igaz. Mármint n a g y o n~
Már megint olyan gyönyörűségeset alkottál. Olyan fájdalmasan gyönyörűt, olyan igazit, hogy azon sem csodálkoznék, ha így folytatnák az évadot, vagy mondjuk ezzel lenne vége.
VálaszTörlésIlyenkor annyira irigyellek, amiért ennyire fenségeset és fenségesen tudsz írni, és legszívesebben elbújdokolnék.
Mindezeken túl nem lehet elmenni amellett, hogy a szereplőid kivétel nélkül mindig karakterhűek, és hogy milyen szépen megszerkeszted a bejegyzéseidet. :)
Fájdalmasan, szívettépően gyönyörű volt, köszönöm szépen, hogy olvashattam. :)
jajjte.♥
VálaszTörléshogy mondhatsz ilyen drágákat, most komolyan, amik ráadásul nem is igazak, hát nyű.
és én köszönöm, és annyira lehetetlenül imádlak most téged, hogy megidézlek, és halálra ölelgetlek, jó?♥
Úúúristen :O :O :O *összeesik a gyönyörűségtől*
VálaszTörlésEzek ketten... démon!Dean... és és...
Oké, ez így nem lesz jó, nem tudok értelmes kommentet írni, mert annyira tökéletes és annyira szép és szomorú és reális és idegtépően karakterhű, hogy egyszerűen képtelen vagyok bármit is kinyögni.
Casbébi gondolatai :3 A dőlt betűs részekbe szerelmes lettem.
Köszönöm, hogy olvashattam, kérlek, írj még ilyeneket októberig, mert most baromira felcsigázott az egész és akaromakaromakarom
♥
hajjajjajj, de fahéjas mazsolapalacsinta itten valaki, te.。◕ ‿ ◕。
VálaszTörlés*összeesik a gyönyörűségtől too*
jajj, ne mondj ilyen szépeket, mert a kificamodott bokámmal amúgy is úgy járok, mint valami elcseszett debil oroszlánfóka-bébi, most meg olyan hangokat is adok ki a csinos kis kommented láttán, szóval.
{i wanna hug you sooo much}
Nem gondoltam volna, hogy valaha belebotlom - akár szó szerint is - valamibe, ami szavak nélkül hagy, de most mégis. Ha van tökéletes, ha van tökéletes... *a mondataidra mutogat* Nagyon szépen köszönöm az élményt!
VálaszTörlésNahát az a nagy helyzet, szégyenletesen bevallom, hogy én ezt már aznap éjszaka elolvastam, amikor feltetted, de akkor per pillanat valamiért nem voltam kommentképes állapotban. No.
VálaszTörlésTehát ismerned kell az előzményeket, ugyanis aznap raktam fel a lampionfüzéremet a szobámban, és aznap volt a vihar, és olvastam ezt a gyönyörűséget, és hallgattam a zenét, és a villámok mintha csak parancsszóra cikáztak volna, és a szél befújt az ablakon és arrébblibbentette a függönyöket, és csak a lampionok világítottak, és annyira. pontosan. akkor. lett vége a zenének, amikor elolvastam az utolsó sort, hogy nem is létezik ilyen. És én, újfent szégyenkezve bevallom, elsírtam magam.
És eszedbe ne jusson, hogy ez szörnyű, és nem jutok szóhoz, amiért enyém volt a részbeni megtiszteltetés, hogy inspiráljalak ~ pedig én csak elmondtam, amit én látok, és amit te nyilván nem, mert csodás vagy és fáj, hogy te ezzel nem vagy tisztában.
Tehát ez gyönyörű. És szokatlanul gyönyörű, és el kell mondanom, mennyire jól áll neked a Cassie POV.
Hát lekötözlek és rózsaszirmokat meg teafiltereket dobálok tereád
♥♥♥
Baszki.
VálaszTörlésOké, tudom, legyen már bennem annyi jólneveltésg és úrinőség, hogy nem káromkodással kezdem, de mivel ha nő vagy a nőies dolgok azok, amiket csinálsz ezért én aztán káromkodással nyitok.
Mert annyira nem vagyok nemesi származék, hogy miután kerti ollóval nyitották fel a szememet, és kampós bottal piszkálták ki dermedten vacogó szívemet hideg csontbörtönéből, nem tudom szép, illedelmes szitokszavvakkal reagálni. Nem, én pofátlanul bőgök, a nyakadba borulva, és ezzel együtt eltemetkezve a takaróm alá, mert basszus, most jöttem rá, hogy a tizedik évad kibaszottul fájni fog.
Ez is kibaszottul fájt, és egyáltalán hogy hiheted azt, hogy ez nem egy rohadt, utolsó, szenzációs csoda, mikor pedig az! Hát én most félreteszem a tapintatomat és bemászok melléd a sarokba, megfogom a vállad és addig rázlak, míg helyre nem zökken benned, hogy most tulajdonképpen itt véreztek el a bárminemű javulás lehet a kettőjük kapcsolatában, hogy Cas megölte Deant, hogy neked mennyire jól állt ez a POV és hogy mennyire, de mennyire. megérte erre várni.
Fel. Vagyok. Dúlva.
Azért ez az összevisszaság, de én tényleg most jöttem rá, hogy errefelé haladunk. Tudod mit: Karácsonyra unikornisokat kapsz. Nem tudom, hogyan de kapsz. Rohadjakmegaddigélek, mert megérdemled.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Jahahajj, üdv itt Johanna.(︶ω︶)
VálaszTörlésés hát jajj.
hát nagyon jajj.
te magasságos sárgadinnye-főzelék csokoládémentás tejszínhabbal.
nem gondoltam volna, hogy belebotlok akárkibe is, aki ilyen szépeket ír nekem, hát én mindjárt elsírom magamat. *rádrádrád mutogat*
én köszönöm, rettenetesen, rémesen, elmondhatatlanul.♥
Gyömbértea-illatú lampionfüzéres Broccoli leányom, én sosem fogom megérteni, hogy miért pazarolod szerény személyemre a gyönyörűséges betűidet, de nohoo.
VálaszTörlésÉppen most próbálom normális állapotba hozni a szobámat, és lampionfüzéreket kergetek, mert azok annyira szépségesek, hogy.
és én megint csak itt habogok a kommented láttán, mert tényleg olyan csodálatos vagy, és én nem tudom elhinni, hogy neked ez tetszett, és nem akartad rögvest elhagyni az országot, mert megemlítettelek az elején, és legszívesebben leöntenélek egy adag rooibos teával, meg porcukrot szórnék rád, meg gránátalmaszószt.
és jujj.
elsírtad magad, hát gyere lelkem.
szóval irtózatosan köszönöm, és én köszönöm, és itt szipogok ritmusosan a Snow Patrol-ra, és jaj de szeretlek.(◡‿◡✿)
Reyklani.
VálaszTörlésTe jó ég.
Hát ez a komment hogy történt.
A tizedik évad, ha a készítők összeszedik magukat, és végre meg merik lépni, amit szépen fölépítettek maguknak [amit eddig minden egyes alkalommal nem léptek meg], akkor zseniális lesz, és fájdalmas, és majd együtt fogjuk szétbőgni az agyunkat, és vérkönnyeket hullatunk, és megetetem magamat az unikornisokkal.
[unikornisok ☆^ー^☆]
és hát istenem, a te kommented újból szebb volt, mint maga a fic, mennél a pokolba a szépséges fogalmazásoddal, és én már megint nem tudok reagálni rá, mert te szoktad fölszedni a padlóról az önbecsülésem, ami éppen egy bicskával nyiszálja el a torkát, aztán adsz neki két rohadt pofont, és ilyenkor én annyira boldog vagyok, és annyira érzékeny, és annyira hálás, mert tényleg annyit jelent nekem mindig, amikor írsz, hogy az elmondhatatlan
szóval jaj~
nagyon-nagyon köszönöm.☻ᴥ☻
aztajóéleeeeeeeeet. *minden porcikájában remeg de lélekben fut pár kört az alvó lakásban mert ezt feldolgozni kell s azt mozgással lehet*
VálaszTörlésazt hozzá kell tenni, hogy a hsz írás meg önmagában az értelmes úton történő fogalmazás nem megy nekem. (itt szoktam elgondolkodni azon, hogy én hogy merek ficeket írni)
de ez. Ez. EZ. látod? ez itt, amit írtál, meg ez, amit tettél velem, hogy mindfuckot kapott reszkető ronccsá tettél ezzel a rövid és gyors rajtaütés szerű mészárlásoddal, ez...ez. Ahogy olvastam, úgy olvastam mintha még nyár lenne, amikor még vártunk és rettegtünk és őrjöngtünk Deanmonért és miatt, és úgy is fájt, de aztán mikor bevillant az, hogy most már miket tudunk, úgy meg még mélyebbre hatolt a tőr, és a dőlt betűs részek uramkegyelmezz.
,, felismernélek, a tényleges lelked, és akkor egy kicsit én is halott lennék veled.
akkor egy kicsit örökké." most mondanám, hogy ezért a fantasztikumért kérj tőlem most bocsánatot, de hiába tennéd mert már belehaltam a kínba és a gyönyörbe.
köszönöm.
p.s.: azért még visszajövök a halálból, hogy agyon ölelgesselek, amiért ismered a Joe Blacket. most hogy ezt megtettem, megyek vissza Joe oldalán, a hídon andalogva, várva a stáblistámat.
igazán bocsánatot szeretnék kérni, de muszáj lesz keresnem valami keresztúti démont, hogy visszahozzalak, majd a további tíz évnyi életemben téged ölelgetve fankodjak a Joe Blackre.
VálaszTörlésÉs jesszusom, nagyon köszönöm, és idéztél, és egyelek meg sajtos sütőtökpürével, nem tudom kifejezni, hogy mennyire örülök most itt neked.♥