Oldalak

2014. július 30., szerda

lightning could strike


Destiel kísérleti angst, vérkönnyek, meg a drága, zavart dőltbetűfétisem.
Mert most van a Comic Con, és kaptunk részletet /tejóégtejóégtejóég én meghalok októberig/, és nekem csak most esett le, hogy ez az egész démonos dolog mennyire fájni fog fangirlködő szilánkokból összeragasztott szívecskémnek, no.
Oh, és az inspirációt [oké, inspiráció Broccolitól is van némi, aki egy szivárványszínű banánturmix, az, és írt egy baromi édes kommentet, amin szabályosan meghaltam vagy ötvenszer, és itt is köszönöm, és ha ez a fic nem lenne ennyire szörnyű, akkor küldeném is neki, de hát így szóval nem], a címet, meg az elején lévő idézetet is ebből a rohadtcsodáscsodás fanvideóból loptam el, amit most rögtön nézzetek meg akár a fic olvasása helyett is pls, aztán pedig próbáljátok azt mondani, hogy ezek ketten nem habarodtak bele egymásba betegesen. Naugyehogyugye.
Az óriási kihagyásért meg így is bocsánat, kicsit össze kellett szednem magam, az elmúlt majdnem hogy két hónapban pedig a kezeim közül kiadott öö... cuccukról nem beszélünk. Egyszerűen nem.
Amúgy pedig tényleg rémesen kísérleti lett, merthogy:
~ nem szoktam POV-ban írni
~ főleg nem Castiel POV-ban
~ főleg nem úgy, hogy Dean-nek szól.
~ főleg nem, hogy démon!Dean-nek szól.
Szóval szenvedjétek végig velem.
/van enyhítő rémesen imádnivaló zene, itt ni, mert Hans Zimmer egy földönkívüli, azért: /
{és én most elvonulok a sarokba pityeregni ezen a kettőn}

lightning could strike;
/illuminált felhők/

„love is passion.
o b s e s s i o n.
somebody you
can’t live without."

illuminált felhők csattannak szét a lelkeden, tudod?
és én nézem, és figyelem, ahogy vért nyelsz, és lihegsz, de igazából csak meg akarsz ölni.
én foglak megölni, dean.
a gerincednél kezdeném, felhasítanám a húsod, darabokra tépném az izmaid, és nem éreznék semmit, mert te nem az vagy, akit ismertem. élvezném, ahogy kihunyna a fény a szemedben, ami mostmár nem olyan nyári napzöld, mint a fű az egyetlen otthonodban, hanem zord, és sötét, és megviselt.
majd amikor a halott nyakadba szívnék, és fulladoznék a tömény hullaszagban, egy pillanatig éreznék valamit abból, amit te évekig kibírtál, de én egy percig sem…
az önutálatot, a hűséget, a szeretetet, és nem csak valami vágyat, ami sosem létezett.
sosem létezett. mindketten tudtuk ezt, mégis tettettük, hogy ott van.

- Cas.
Mosolyogsz. A vigyorod végtelenül gúnyos, egy pillanatig téged utállak érte.
- Hogy tetszik az új személyiségem?
Nevetsz. Egy kést rántasz elő a gyűrött bőrkabátod alól, mindenütt vér borítja. Nem merek belegondolni, hogy kitől származik.
- Vagy jobban tetszett az a lojális seggfej, aki követte az utasításaidat, mert azt hitte, hogy bízhat benned? Ha tudnád…
Nem hátrálok, te pedig közelítesz, én csak állok, és várok valami olyasmire, ami hitet tudna adni, apró pislákoló reményt, amely aztán pár percen belül villódzva kihunyna, ahogy a kés beleváj valamelyikünk húsába.
- Azt mondtad megmentesz.
A hangod ironikusan vékony, és sértődött fejet erőltetsz magadra, majd rögtön undorítóan nevetsz a saját vicceden.
Te nem ő vagy.
Te egy szörnyeteg vagy.

közelítesz, és vibráló haláltáncot lejtenek a lámpák, alkoholbűz áramlik belőled, meg cigaretta, mint a bárban, ahol kettesben voltunk még évekkel ezelőtt, amikor még remény volt, és nem végzet.
én pedig lenyelem a kátrányt, és rekedten felköhögök, te jössz, a cipőd hangosan koppan a kőpadlón, a homlokodat az enyémnek koccintod, végigvezeted az ajkad az arcomon vért köpve rám, a szemed nem sikátorszín még, hát tényleg te vagy az.
hirtelen nem is tudom, és megfogom az arcod, érzem, hogy azt akarod, hogy nyaljam le a vért a szádról. megteszem; a keserű íz szűnni nem akaróan kísért, te megcsókolsz, vadul, és durván, a cserepes ajkaink szétdörzsölik a másikét, aztán felnyögök, és nevetsz, nevetsz, nevetsz, visszhangzik.

- Castiel, a lázadó angyal.
Lehajolsz kissé, és a combodon dobolsz, miközben keservesen hosszú ideig csak vért fröcsögve nevetsz. A szemedbe nézek, és ki akarom mondani a régi neved, de nem teszem, mert nem bírnám ki, ha te nem néznél vissza rám olyan végtelenül szomorú tekintettel, mint régen, és nem mosolyodnál el keservesen, és felelnéd, hogy semmi gond.
Ilyenkor láttam a szemedben azt, hogy min mentél keresztül, és ilyenkor nyűgözött le újra és újra az emberek természete, de igazából te nyűgöztél le. A léted, minden egyes alkalommal.
- Tudtad, hogy Dean itt tombol belül? Az igazi, akit mindenki vissza akar kapni?
Unottan forgatod a szemed, és grimaszolva elhúzod a szádat, majd sóhajtasz.
- Meg foglak ölni ezért.
Megrázom a fejem, de erőtlen vagyok ahhoz, hogy elnevessem magam. A hangom nem kúszik be a csontjaid alá, csak nekik ütközik, majd szégyenlősen visszaszállnak hozzám.
- Tudtad, hogy az előbb hazudtam? Már én vagyok az igazi Dean.
A szemembe nézel; élvezetesen figyeled, ahogy a pillantásodat keresem a végtelen feketeségben, amiben tükröződni látszik a Pokol, a tűz, a múlt, a jövőnk.
Az, hogy mik lehettünk volna, és mik sosem leszünk már.

amikor a falnak szorítottalak, és ordítottam, te pedig véres mimikával figyelted az arcom, és tőlem függtél, birtokoltalak, valahogy tetszett, és évek teltek el azóta, csak évek, pedig az számomra semmi, mégis most olyan réginek érződik.
fekete a tekinteted, és magadhoz kulcsoltál vele, én pedig nem tudok eltűnni, csak állok, és védtelen vagyok, érzelmileg meztelen, te vigyorogva vizslatsz végig, mint egy viaszbábut, aki lassan elég a fagytól, majd újra mellém sétálsz, én ordítok, ahogy végigsimítasz a karomon a körmeiddel, de nem fáj igazán, valami más hasít belém, a bordáim hegyei cafatokra szúrják a tüdőm.

- Szörnyeteg vagy.
- Tudom. És élvezem.
A kést szórakozottan dobálod, néha lassan a falba szúrod, szétszaggatva a dohszagú tapétát, majd erőlködés nélkül kihúzod. Tudod, hogy nem veszem el tőled, és vájom beléd.
- Valamilyen szinten mindig az voltam. Ezért vágytál annyira rám.
Tárgyilagosan rám pillantasz, a szemed egy másodpercig derűs, aztán újra elsötétül, és látom benne a fáradt vérereket, az apró, gyönyörű molekuláidat, amelyeket órákon át tudtam fürkészni a holdfényben, mikor elaludtál a kanapén egy fizetős csatorna előtt a város legolcsóbb motelében.
Soha többé.

mindig úgy képzeltem el a halálod, hogy a szívedből skarlát vérrózsák gyöngyöznek majd a kopottas padlóra, és egy fodrozódó tócsa gyűlik össze belőlük. a tekinteted pedig csak egy pillanatig, de megtisztul a mocsoktól, mielőtt végleg üveges ürességbe kárhoztatna. nem látszódna benne semmi, csak egy derengés, ami talán belőlem fakad, és akkor először néznék rád tényleg, és gondolnám, hogy árnytalanul boldog vagy.
felismernélek, a tényleges lelked, és akkor egy kicsit én is halott lennék veled.
akkor egy kicsit örökké.

- Unatkozom, Cassie.
Színpadiasan megfordulsz a tengelyed körül, és széttárod a karod.
- Ne nevezz így.
A szavaim üresek.
Enyhén elmosolyodsz, de olyan, mintha vicsorognál. A szemembe nézel, beleveszel, majd egy hirtelen mozdulattal felém hajítod a kést, és a levegőtől fuldokolva nevetsz.
Pontosan a kezembe érkezik, és lehervad az arcodról a mosoly, törékeny szavakat mormolsz, talán azt, hogy meg ne próbáld, és futni akarsz, én pedig követlek, majd a hajadba simítom a kezem, a testünk hullámozva találkozik.
- Miért?
Megrázom a fejem.
- Te nem Dean vagy.
Erős mozdulattal beléd szúrom a pengét, te vért fröcsögve nevetsz, de minden egészen másmilyen, és lassú, gyors, és kavarog, én pedig szédülve állok a közepén.
Térdre hanyatlasz, és már halott vagy, de nem maradok itt veled örökké, mert már te sem vagy itt.
Nem tudom, hol veszítettelek el.
Fogalmam sincs.

illuminált felhők csattannak szét a lelkemen, tudod?
tudod milyen érzés az?

_________________________
*az elején lévő idézet megsúgom, hogy a Meet Joe Black című filmből származik, és szerintem nagyon igaz. Mármint n a g y o n~

12 megjegyzés:

  1. Már megint olyan gyönyörűségeset alkottál. Olyan fájdalmasan gyönyörűt, olyan igazit, hogy azon sem csodálkoznék, ha így folytatnák az évadot, vagy mondjuk ezzel lenne vége.

    Ilyenkor annyira irigyellek, amiért ennyire fenségeset és fenségesen tudsz írni, és legszívesebben elbújdokolnék.

    Mindezeken túl nem lehet elmenni amellett, hogy a szereplőid kivétel nélkül mindig karakterhűek, és hogy milyen szépen megszerkeszted a bejegyzéseidet. :)

    Fájdalmasan, szívettépően gyönyörű volt, köszönöm szépen, hogy olvashattam. :)

    VálaszTörlés
  2. jajjte.♥
    hogy mondhatsz ilyen drágákat, most komolyan, amik ráadásul nem is igazak, hát nyű.

    és én köszönöm, és annyira lehetetlenül imádlak most téged, hogy megidézlek, és halálra ölelgetlek, jó?♥

    VálaszTörlés
  3. Úúúristen :O :O :O *összeesik a gyönyörűségtől*
    Ezek ketten... démon!Dean... és és...
    Oké, ez így nem lesz jó, nem tudok értelmes kommentet írni, mert annyira tökéletes és annyira szép és szomorú és reális és idegtépően karakterhű, hogy egyszerűen képtelen vagyok bármit is kinyögni.
    Casbébi gondolatai :3 A dőlt betűs részekbe szerelmes lettem.
    Köszönöm, hogy olvashattam, kérlek, írj még ilyeneket októberig, mert most baromira felcsigázott az egész és akaromakaromakarom

    VálaszTörlés
  4. hajjajjajj, de fahéjas mazsolapalacsinta itten valaki, te.。◕ ‿ ◕。
    *összeesik a gyönyörűségtől too*
    jajj, ne mondj ilyen szépeket, mert a kificamodott bokámmal amúgy is úgy járok, mint valami elcseszett debil oroszlánfóka-bébi, most meg olyan hangokat is adok ki a csinos kis kommented láttán, szóval.

    {i wanna hug you sooo much}

    VálaszTörlés
  5. Nem gondoltam volna, hogy valaha belebotlom - akár szó szerint is - valamibe, ami szavak nélkül hagy, de most mégis. Ha van tökéletes, ha van tökéletes... *a mondataidra mutogat* Nagyon szépen köszönöm az élményt!

    VálaszTörlés
  6. Nahát az a nagy helyzet, szégyenletesen bevallom, hogy én ezt már aznap éjszaka elolvastam, amikor feltetted, de akkor per pillanat valamiért nem voltam kommentképes állapotban. No.

    Tehát ismerned kell az előzményeket, ugyanis aznap raktam fel a lampionfüzéremet a szobámban, és aznap volt a vihar, és olvastam ezt a gyönyörűséget, és hallgattam a zenét, és a villámok mintha csak parancsszóra cikáztak volna, és a szél befújt az ablakon és arrébblibbentette a függönyöket, és csak a lampionok világítottak, és annyira. pontosan. akkor. lett vége a zenének, amikor elolvastam az utolsó sort, hogy nem is létezik ilyen. És én, újfent szégyenkezve bevallom, elsírtam magam.

    És eszedbe ne jusson, hogy ez szörnyű, és nem jutok szóhoz, amiért enyém volt a részbeni megtiszteltetés, hogy inspiráljalak ~ pedig én csak elmondtam, amit én látok, és amit te nyilván nem, mert csodás vagy és fáj, hogy te ezzel nem vagy tisztában.

    Tehát ez gyönyörű. És szokatlanul gyönyörű, és el kell mondanom, mennyire jól áll neked a Cassie POV.

    Hát lekötözlek és rózsaszirmokat meg teafiltereket dobálok tereád

    ♥♥♥

    VálaszTörlés
  7. Baszki.
    Oké, tudom, legyen már bennem annyi jólneveltésg és úrinőség, hogy nem káromkodással kezdem, de mivel ha nő vagy a nőies dolgok azok, amiket csinálsz ezért én aztán káromkodással nyitok.
    Mert annyira nem vagyok nemesi származék, hogy miután kerti ollóval nyitották fel a szememet, és kampós bottal piszkálták ki dermedten vacogó szívemet hideg csontbörtönéből, nem tudom szép, illedelmes szitokszavvakkal reagálni. Nem, én pofátlanul bőgök, a nyakadba borulva, és ezzel együtt eltemetkezve a takaróm alá, mert basszus, most jöttem rá, hogy a tizedik évad kibaszottul fájni fog.
    Ez is kibaszottul fájt, és egyáltalán hogy hiheted azt, hogy ez nem egy rohadt, utolsó, szenzációs csoda, mikor pedig az! Hát én most félreteszem a tapintatomat és bemászok melléd a sarokba, megfogom a vállad és addig rázlak, míg helyre nem zökken benned, hogy most tulajdonképpen itt véreztek el a bárminemű javulás lehet a kettőjük kapcsolatában, hogy Cas megölte Deant, hogy neked mennyire jól állt ez a POV és hogy mennyire, de mennyire. megérte erre várni.
    Fel. Vagyok. Dúlva.
    Azért ez az összevisszaság, de én tényleg most jöttem rá, hogy errefelé haladunk. Tudod mit: Karácsonyra unikornisokat kapsz. Nem tudom, hogyan de kapsz. Rohadjakmegaddigélek, mert megérdemled.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  8. Jahahajj, üdv itt Johanna.(︶ω︶)

    és hát jajj.
    hát nagyon jajj.
    te magasságos sárgadinnye-főzelék csokoládémentás tejszínhabbal.

    nem gondoltam volna, hogy belebotlok akárkibe is, aki ilyen szépeket ír nekem, hát én mindjárt elsírom magamat. *rádrádrád mutogat*
    én köszönöm, rettenetesen, rémesen, elmondhatatlanul.♥

    VálaszTörlés
  9. Gyömbértea-illatú lampionfüzéres Broccoli leányom, én sosem fogom megérteni, hogy miért pazarolod szerény személyemre a gyönyörűséges betűidet, de nohoo.

    Éppen most próbálom normális állapotba hozni a szobámat, és lampionfüzéreket kergetek, mert azok annyira szépségesek, hogy.

    és én megint csak itt habogok a kommented láttán, mert tényleg olyan csodálatos vagy, és én nem tudom elhinni, hogy neked ez tetszett, és nem akartad rögvest elhagyni az országot, mert megemlítettelek az elején, és legszívesebben leöntenélek egy adag rooibos teával, meg porcukrot szórnék rád, meg gránátalmaszószt.

    és jujj.
    elsírtad magad, hát gyere lelkem.

    szóval irtózatosan köszönöm, és én köszönöm, és itt szipogok ritmusosan a Snow Patrol-ra, és jaj de szeretlek.(◡‿◡✿)

    VálaszTörlés
  10. Reyklani.
    Te jó ég.
    Hát ez a komment hogy történt.

    A tizedik évad, ha a készítők összeszedik magukat, és végre meg merik lépni, amit szépen fölépítettek maguknak [amit eddig minden egyes alkalommal nem léptek meg], akkor zseniális lesz, és fájdalmas, és majd együtt fogjuk szétbőgni az agyunkat, és vérkönnyeket hullatunk, és megetetem magamat az unikornisokkal.
    [unikornisok ☆^ー^☆]

    és hát istenem, a te kommented újból szebb volt, mint maga a fic, mennél a pokolba a szépséges fogalmazásoddal, és én már megint nem tudok reagálni rá, mert te szoktad fölszedni a padlóról az önbecsülésem, ami éppen egy bicskával nyiszálja el a torkát, aztán adsz neki két rohadt pofont, és ilyenkor én annyira boldog vagyok, és annyira érzékeny, és annyira hálás, mert tényleg annyit jelent nekem mindig, amikor írsz, hogy az elmondhatatlan

    szóval jaj~
    nagyon-nagyon köszönöm.☻ᴥ☻

    VálaszTörlés
  11. aztajóéleeeeeeeeet. *minden porcikájában remeg de lélekben fut pár kört az alvó lakásban mert ezt feldolgozni kell s azt mozgással lehet*
    azt hozzá kell tenni, hogy a hsz írás meg önmagában az értelmes úton történő fogalmazás nem megy nekem. (itt szoktam elgondolkodni azon, hogy én hogy merek ficeket írni)

    de ez. Ez. EZ. látod? ez itt, amit írtál, meg ez, amit tettél velem, hogy mindfuckot kapott reszkető ronccsá tettél ezzel a rövid és gyors rajtaütés szerű mészárlásoddal, ez...ez. Ahogy olvastam, úgy olvastam mintha még nyár lenne, amikor még vártunk és rettegtünk és őrjöngtünk Deanmonért és miatt, és úgy is fájt, de aztán mikor bevillant az, hogy most már miket tudunk, úgy meg még mélyebbre hatolt a tőr, és a dőlt betűs részek uramkegyelmezz.
    ,, felismernélek, a tényleges lelked, és akkor egy kicsit én is halott lennék veled.
    akkor egy kicsit örökké." most mondanám, hogy ezért a fantasztikumért kérj tőlem most bocsánatot, de hiába tennéd mert már belehaltam a kínba és a gyönyörbe.
    köszönöm.

    p.s.: azért még visszajövök a halálból, hogy agyon ölelgesselek, amiért ismered a Joe Blacket. most hogy ezt megtettem, megyek vissza Joe oldalán, a hídon andalogva, várva a stáblistámat.

    VálaszTörlés
  12. igazán bocsánatot szeretnék kérni, de muszáj lesz keresnem valami keresztúti démont, hogy visszahozzalak, majd a további tíz évnyi életemben téged ölelgetve fankodjak a Joe Blackre.

    És jesszusom, nagyon köszönöm, és idéztél, és egyelek meg sajtos sütőtökpürével, nem tudom kifejezni, hogy mennyire örülök most itt neked.♥

    VálaszTörlés

Írj bármit, bárhogyan, én már egy "tetszett"-től is virtuális hobbitöleléseket küldök feléd, és szivárványhányásommal élve temetlek el (nem jársz jól). Viszont ha nem írsz, akkor előbújik Smaug-énem (értsd: fölnyársalva egy macikás villára szénné égetlek, és tejbepapit főzök belőled, majd a többi bloggerinával együtt /akikhez szintén nem kommenteltél/, megeszünk téged vacsorára dr. Lecter társaságában (még inkább nem jársz jól). Úgyhogy én a helyedben írnék (ez... ez ugye nem számít zsarolásnak? ez csak egy kedves baráti ajánlás)