Élőhalott
Fogalmam-sincs-hogy-mi-a-franc-ez Simon/Kieren fic, vérkönnyek, szépnek hitt szóképek, és angst angst angst. Tényleg nem tudom. Ne utáljatok érte nagyon. Fogjuk a hullámzó lelkiállapotomra, meg ilyesmi. Kérlek.
Viszont engesztelésképpen van Parti Nagy Lajos versrészlet, akinek a munkásságába teljesen bele vagyok mostanság szerelmesedve, és szülinapomra megkaptam a Grafitneszt, amit azóta bazsalygó fejjel magammal hurcolok mindenhova, és igen, túl sokat beszélek az obszesszióimról, sziasztok.
Viszont engesztelésképpen van Parti Nagy Lajos versrészlet, akinek a munkásságába teljesen bele vagyok mostanság szerelmesedve, és szülinapomra megkaptam a Grafitneszt, amit azóta bazsalygó fejjel magammal hurcolok mindenhova, és igen, túl sokat beszélek az obszesszióimról, sziasztok.
{ é l ő h a l o t t }
“ülünk egymás angyalok
pad vagyol és pad vagyok
akik szépen andalog
ámbár ideiglen
géz a gézben vagy gyalog
élten élni nagy dolog
tiszta kár hogy meghalok
pedig nem”
~Parti Nagy Lajos: Őszológiai gyakorlatok~
És a boldogságot az ágynak támasztották megint.
Némán lélegeznek, egymás mellett, néha a matrac rugóinak halk pattanása hallatszik. Az utcán őszülő levelek susogása. Fekszenek, halottan. Csillanó szemek: reménykednek egy elérhetetlen feltámadásra, igen. Plafonra néző, csillanó szemek, de már kihunytak,
kihunytak;
hullócsillag-álmok közé érkeztek, betemette őket a föld. Kieren felül. A másik a karja után kap, gesztus-tangó, fogkocogás, holt lépések, Kieren a szekrényhez ér, és krémszínű anyagok olvadnak a kezébe, Simon kitartja a tekintetét addig, míg bezáródik a fürdőszoba ajtaja {egészen halkan, suttogva. Kieren finoman csukja be, csak behajtja; Simon mindig becsapja}, azután sóhajt fel.
Kieren a tükörképéhez beszél. Félhangosan, fél-keserédesen, félmosollyal, és nem egész könnycseppekkel, egyre halkabban, egyre rekedtebben, a végén pedig a saját vállába kapaszkodik, végigkarmol a bőrén, hogy tudja, ott van, igen, ott van, és létezik.
L é t e z i k. Lélegzik. Él. És nem fogja fel.
A tenyerével végigsimít a tükrön, maszatokat hagy rajta, a fémízű porcelánba kapaszkodik {mosdókagyló, igen az, és valódi, érzi a kezei alatt a hideg anyagát}, az ajkába harap, ezerszer, talán még egyszer, túl sokszor.
Kihunyt szemek; az égbolt alatt fekszik, egy hullócsillagra néz, és lehunyt tekintettel kíván valamit. Mellette Rick. Cigaretta lóg a szájából, a kezében sörösüveg, mindketten a fűben feküdnek.
- Ismerek egy jó helyet - mondja, szív, kifúj, kortyol.
- Nem szeretem a…
- Egy barlang. Senki nem találna ránk.
Kieren az ádámcsutkáját nézi, miközben beszél.
A csempére hull, vacog, a kezére néz, és remeg, remeg minden, remeg a világ, és a monotonság láthatatlan kondenzcsíkjai eltemetik, fulladozik a füstjükben, lehunyja a szemét, nem akar soha többé látni.
A kés pedig ott van, és egy Ren + Rick örökké felirat; ki mondana olyat valaha, hogy örökké, amikor nem létezik?
Semmi nem létezik. Minden vízió. Lehet, hogy az őt körülvevő összes ember már meghalt, túlságosan régen ahhoz, hogy emlékezzen rá, lehet, hogy igazából csak egy rémálomba zárt, pokrócot markolászó kisgyerek, aki felébred, mikor a vízióban meghal.
Feltámadás.
Ki tudja, hogy mi az örökké, nincs örökké, nincs valóság, heves képszakadás.
Vér csorog le a karján, a kőre érkezik, és a nadrágjára cseppen. Az egész teste hidegen lebeg a semmiben, valamikor szédülni kezdett, de nem emlékszik rá igazán. A halál íze fémes; nem pörögnek le a percek előtte, nem lát angyalokat, és fényt az alagút végén, csak elalszik, és soha többé nem kel fel, vagy talán csak úgy hiszi.
És a kezével hangtalanul dobol a csempén, maga elé mered, ismételgetve kántálja a betanult szövegét
részlegesen halott szindrómában szenvedő beteg vagyok, és amit a kezelés előtti állapotomban tettem, az nem az én hibám, részlegesen halott szindrómában szenvedő beteg vagyok, és amit a kezelés előtti állapotomban tettem, az nem az én hibám, részlegesen halott…
Az ajtóban Simon áll, a keze megáll a kilincsen, tétovázva hangtalan, és fél percig egy helyben marad, az ajkai félig elnyílva, tekintetét a másikra szegezi. Gesztus-tangó. Fogkocogás. Odarohan, és a két keze közé fogja Kieren arcát. Az alapozó elmaszatolódik a tenyerén.
- Kieren, Kieren, kérlek - suttogja.
- Nem.
- Miért nem? - kérdezi Simon, és elengedi az arcát. A kezét fogja meg, szorítja, majd a csuklójára csúszik a tapintása, és tompa pulzálást érez a bőre alatt.
- Túlságosan olyan, mintha álmodnék.
- Lélegzel. Élsz. Dobog a szíved, és…
Kieren keserűen megrázza a fejét.
Ott áll előtte minden egyes hibája: csupasz emberek, akikbe lyukakat vájtak. Lilára vert bordák, kitépett szívek, kötéltől kidörzsölt nyakak, bilincsbe vert karok.
Összeesik, és Simon karjaiba kapaszkodik, nem kap levegőt, kavargó terpentin, elmúló, vaksötét eufória. Érzi, ahogy kering a vér az ereiben, ahogy szétárad a szorongással teli üresség a testében, ahogy szédül, és az ujjai zsibbadnak. Reszket, és érzi az ujjai alatt Simon hideg bőrét.
Könnyezve nevet, és a másikra néz, mélyen a pupilláit figyeli, mintha az egész egy végtelen, zsibongó tömeg lenne, aminek minden tagját végig akarná venni, hogy aztán felületesen kiragadjon egy-egy tulajdonságot, és kis idő múlva lefesse őket. Simon ölébe dől, valamikor, valamikor elveszti az eszméletét.
***
A tükörképére néz, alkohol táncol végig az erein. És a gondolataiban szürke álmok pelyheznek vissza-vissza, amelyekben könnyed egyszerűséggel volt fekete, meg fehér minden. Ő embereket ölt. Mi mást tehetett volna? Erre teremtették, és erre teremtették újra.
Zakatoló szurokdarabok a vénáiban, az alkohol fekete rózsákká formálta őket gócpont-szerűen; a szívében, a tüdejében, a májában, az izmaiban. Nem tud mozogni, és nem tud lélegezni többé, próbálhatna segítséget kérni, ordibálni, sikoltani, a hangja némán visszhangozna a testén belül, megrázná a rózsák szirmait, kibaszottul leszakítana párat, a többi pedig csak tovább terjedne, a poruk megfojtaná, és egy darabig csak rázkódna a padlón, majd abbamaradna.
Biztos benne, hogy Simon találna rá. Zokogna, nem hinné el, talán ott ülne örökké a csempén. [sokat ültek együtt a csempén; összevesztek, Kieren gyermekesen bevonult, és szavak nélkül csókokat váltottak utána. Lerántották egymásról a túlméretezett pulcsikat, mindent, csak elkopott grafikákkal díszített zoknikban feküdtek a fürdőszoba padlóján, feküdtek egymáson, bőr a bőrön, fog a fogon, ujj a hajban, nem érezték a hideget, és nem hallották a csengőt, csak egymás elnyújtott sóhajait, és szerelemittas tusáját.]
Ekkor esik össze; nem tudja, hogy a vodka csípős íze e az, meg a vénáiban doboló alkohol, vagy a pár pillanatig tartó emberi léte. A teste köré csavarodik az elnyúlt szőnyeg, az alakja reszkető, hófehér csontok összessége.
A fürdőkád peremébe próbál kapaszkodni, de nem tudja megszorítani; ekkor veszi észre a szőke tincseibe ragadt vért. Lassan szivárog a fejéből, a halántékán folyik végig, bíbor keringő pasztellszínű bőrön. Érzi, ahogy eléri az első csigolyáját. Tudja, hogy van ott egy csillag alakú anyajegye. Simon halkan suttogott rá, az ajkai egészen halványan érintették csak meg. Akarja újra, akarja ezerszer, akarja örökké, és még többször, {nem is hisz igazán ebben a szóban, ö r ö k k é }, akar a hajába túrni, és akarja leszidni, mikor lehúzza róla a takarót filmnézés közben. Akarja szeretni, akarja utálni, akarja látni, akarjaakarjaakarja.
Simon.
Simon az ajtóban áll, gyászos déjà vu, és fogkocogás, fogkocogás örökké, egy pillanatra csak elvesznek a hangok, gesztusok vannak, és a véráram rabi szonátája, ők ketten, ahogy festék kerül a lapra, ahogy zöld és fekete és züllött és magány üvöltve rohan felé, Kieren pedig egy pillanatra fájdalmasan elmosolyodik.
Feltámadt, hogy öljön, és megtette. A tekintete Simonon, a karja Simonon, a lelke Simonon, és mindez lehúzza vele együtt, hogy egyszerre fulladjanak meg, egy ütemre, dadamm dadamm.
Feltámadt, hogy öljön, és megtette. A tekintete Simonon, a karja Simonon, a lelke Simonon, és mindez lehúzza vele együtt, hogy egyszerre fulladjanak meg, egy ütemre, dadamm dadamm.
- Azt hiszem, most… most…
Plafonra néző, csillanó szemek, de már kihunytak. Kihunytak. Kihunytak. Kihunytak. K i h u n y t a k . Ki..,
Címkék: angst, in the flesh, ööö..., simon/kieren, siren
2015. március 22., vasárnap @ 22:50 / 2 tejbegríz
Please view with Google Chrome in a screen resolution of 1280 x 800.
Picture from: Tumblr All rights reserved 2011 - Infinite.